Nix papírok
Rendőrjárőrök érkeztek a szombathelyi szabadidőközponthoz, ahol a bejelentés szerint zajos, poros motorosfutam zajlik, a környéken lakók pedig nem tudnak pihenni. A rendőrök egy ideig elvoltak a kb. tucatnyi motorossal, végül úgy vélték, nem kell intézkedniük, mivel a motorosok magánterületet használtak. Egészen pontosan a Szabadidőközpont régi pályáját, amelyet a város kezelésbe átadott a Vas Megyei Motorsport Egyesületnek. Az egyesület a karbantartásért cserébe használhatja a pályát. Alkotottak egy szabályzatot is, ami óriás táblán virít a fő bejáratnak használt helyen, kerítés ugyanis nincs.
A tábla szépséghibája, hogy egy nyelven, történetesen magyarul szerepelnek rajta a szabályok, tiltások, miegyebek. És itt jönnek a képbe az osztrákok, akik találtak egy elkerítetlen, kitűnő terepadottságokkal rendelkező versenypályát, lerobbant épületekkel, látszólag kívül a városon. Egyszer eljöttek néhány motorral, bevált, aztán jöttek többen is, teljes csapattal. És engedély nélkül, mivel arról nem is tudtak, hogy az is kellene.
Csalónak fizettek?
Mindezt az egyik versenyző mesélte, aki azt is elárulta, hogy voltak kint a rendőrök, de semmi nem történt, így nyugodtan motoroztak tovább. Sőt, már több hétvégén is megjelent egy férfi, aki fejenként 10 eurót szedett be a versenyzőktől. Amikor az iránt érdeklődtünk, vajon papírt, elismervényt, számlát kaptak-e erről, akkor nemleges választ kaptunk. Úgy tűnik, valaki rájött, milyen könnyű pénzt szerezni a sógoroktól.
Kicsiben űzve az ipart pedig sokáig nem bukik ki a dolog. Az osztrákok mindenesetre profi felszereléssel, trélerekkel érkeztek. A kihalt Szabadidőközpont olyan terepet nyújtott számukra, amiért otthon több száz eurót kellene kipengetniük. Ennél jóval olcsóbb egy túra a határhoz közeli magyar városba, Szombathelyre.
No photo, bastard!
Az árnyékban pihenő versenyzőkkel angolul és kézzel-lábbal beszélgettünk. Fényképezőgépünk láttán az egyikük kisebb dührohamot kapott és azzal zárta a „társalgást”, hogy kár lenne a drága fényképezőgépért. Nem szaladtunk el, sikongatva a félelemtől, az osztrákok viszont sürgősen nekiálltak pakolni. Egy fiatalabb motoros bocsánatot kért társa szavaiért és megígérte, legközelebb alaposabban tájékozódnak és megszerzik a kért papírokat.
Megszólal a kezelő
A Vas Megyei Motorsport Egyesület telefonszámát, elérhetőségét hiába kerestük a neten, csak a telephely címét leltük meg. Így személyesen mentünk el az Óperint u. 10. szám alá, ahol már sikerült rábukkanni egy működő mobilszámra, Szij Tibor, az egyesület elnöke volt a vonal másik végén. Elmondta, hogy nincs az egyesületnek lehetősége arra, hogy valaki mindig ott álljon és őrizze a pályát. Annak, aki használni akarja előbb egy felelősségvállalási nyilatkozatot kell elfogadnia és aláírnia.
- A Szabadidőközpont Szombathely egyetlen olyan területe, ahol a motorsport szabadidős tevékenységként űzhető. Sajnos, időnként akkor is kihívják a rendőrséget, ha mi gyakorolunk. Azoknak, akik a környéken vettek telket, tudniuk kellett, hova költöznek, hiszen ez a pálya 20 éve itt van, megközelítőleg 200 fős közösséget szolgál ki. A fiatalokat igyekszünk arra szoktatni, hogy tegyék trélerre a motorokat, hozzák ki és itt éljék ki az igényeiket, ne a városban. Mindezt felügyelet mellett. – ecsetelte az elnök.
Azt is hozzátette, garanciát szeretnének kapni arra a várostól, hogy a pálya továbbra is használható lesz a motorosoknak. Ha ezt megkapják, akkor nekiállnak felújítani a romos, kitört ablakú kiszolgáló-épületeket. Miután megkapták a kezelői jogkört az elhanyagolt területre, az egyesület segítői 10 év szemetét, vasat, betont tüntettek el, hogy biztonságban tudjanak motorozni. Néhány hete már versenyt is rendeztek.
A lakókat zavarja a motorbőgés
Légifotónk jól szemlélteti, mi a bajok forrása. Az elmúlt években a közelben felépült lakópark lakóit valóban zavarhatja a motorbőgés, de itt is felvetődik a kérdés, mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? A panasz a város alpolgármesteréhez is eljutott, aki személyesen ment ki megnézni, mi a helyzet.
- Először a fogadóórámon vetette fel a problémát az ott lakók képviselője később pedig telefonáltak, hogy ismét megérkeztek a motorosok. Láttam, hogy szervezetten jöttek, szállítóautókkal, versenyfelszereléssel, de semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek. A közeljövőben részletesen szabályozni kell, kik használhatják a pályát és ezt német nyelven is ki kell írni. Az önkormányzati hivatalnak pedig tájékoztatnia kell a rendőrséget arról, milyen engedélyek kellenek a pályahasználathoz – mondta Czeglédy Csaba alpolgármester.
– Jöhetnek az osztrákok motorozni, örömmel látjuk őket meghatározott időben, ha ezt előre bejelentik és kifizetik a pályahasználat díját. Tudomásul kell venni, hogy régen a Szabadidőközpont még a város széle volt, de már egyre jobban benépesül és lakóparkok is épülnek a közelben. Biztos vagyok benne, hogy szomszédaink sem örülnének, ha magyar versenymotorosok edzenének Oberwartban.