Ma reggel 8 óra előtt néhány perccel egy Wizz Air jelzésű repülőgép ereszkedett a pápai repülőtér irányába, a futóműveit kiengedte közben – jelezte egy olvasónk ma délelőtt. Ő arra a következtetésre jutott, hogy a gép Pápán szállt le.
Gyakorlógép?
Július 1-én Budapesten járt Anders Fogh Rasmussen, a NATO-főtitkára, és Hende Csaba honvédelmi miniszterrel közösen jelentette be egy sajtótájékoztatón, hogy bővítik a pápai NATO-repülőteret. Hende akkor hozzátette, rövidesen megnyitják a katonai repteret a civil forgalom előtt. Mindezt és az előzményeket már összefoglaltuk
Vas megyének nem lesz előnye a pápai reptérből 2013. July 07. 17:38 , most arra emlékeztetünk, hogy tavaly ősszel érkezett a hír
Pápán lesz a nyugat-dunántúli térség repülőtere 2012. October 26. 11:37 arról, hogy Pápán lesz a térség cargo-repülőtere.
Mindezek után természetes, hogy a civil forgalom beindulását sejtettük olvasónk észlelése mögött. Fel is hívtuk a repülőtér kommunikációs irodáját, ahonnan a honvédelmi minisztériumhoz irányítottak minket. Kérdéseinket el is küldtük a HM sajtóirodájának, válasz még nem jött.
Szemfüles olvasónk aztán felhívta a figyelmünket egy cikkre, ami a kerozingozos.hu portálon jelent meg. Azt írják, hogy július 18-án jelent meg először Wizz Air gép a repülőtéren, egész pontosan egy Airbus 320-232 típusú utasszállító. A lajstromjel alapján kiderítették, hogy a gépet az új pilóták kiképzésére használja a repülőtársaság.
A Wizz Air az egyetlen
Vagyis, a bejelentett civil légiforgalomból eddig gyakorlórepülések lettek. A portál szerint azért választották a pápai repülőteret a kiképzésekre, mert a budapesti légiforgalomba nehéz lenne a gyakorlórepüléseket beilleszteni, ráadásul a ferihegyi gyakorlás ára jóval magasabb lenne, mint a nagyrészt kihasználatlan pápai reptéren. Azt viszont furcsának találják, hogy eddig a Wizz Air az egyetlen légitársaság, amelyik ilyen szerződést kötött a pápai reptérrel.
Szóval, július 1-én a honvédelmi miniszter bejelenti, hogy megnyitják a repülőteret a civil forgalom előtt, július 18-án pedig az első Wizz Air gép végrehajtja első gyakorlórepülését. Kíváncsian várjuk a minisztérium válaszát.