Kevés a párt Szombathelyen

Éppen nyolcan vannak, mint Hófehérke és a hét törpe. Legalábbis, amiről mi tudunk. Országosan tizenötször ennyi párt létezik.

Augusztusi hír, hogy jelentősen csökkent a pártok száma Magyarországon, a hónap végén 122 pártot tartottak nyilván. Persze, az adat folyamatosan változik, alakulnak, megszűnnek, átalakulnak, szétesnek, egyesülnek a különböző formációk. Többségük egynyári alakzat, mint azok a növények, amik nem élik át a telet.

Szigorú a törvény

Szigorú a törvény is, hiszen alapvetően megszabja a sikertelenebb pártok élettartamát. Úgy szól ugyanis, hogy ha egy párt két egymást követő országgyűlési választáson nem tud jelöltet állítani, akkor törlik a nyilvántartásból. A jelöltállítás azt jelenti, hogy összegyűjtik a szükséges számú kopogtatócédulát.

Valószínűleg ennek is a következménye, hogy ma már csak 12 párt működik folyamatosan 1989. a pártalapítási dömping óta. Köztük persze azok, amelyek az elmúlt ciklusokban, ha nem is mindegyikben bekerültek az országgyűlésbe. Így a Fidesz, a KDNP, az MSZP, az FKGP, az SZDSZ. A lista tartalmazza az MDF-et is, de a magyar demokraták a nyáron JESZ-re (Jólét és Szabadság) változtatták a nevüket.

Szombathelyen jelenleg még ennél is kevesebb párt van. Pontosítunk, ennél jóval kevesebb pártról tudtunk információkat szerezni. Az egyértelmű, hogy működik a Fidesz és az MSZP. A KDNP-ről kevesebbet lehet hallani, de van szombathelyi csoportjuk, több jelöltet is indítottak közösen a Fidesszel tavaly ősszel.

Passzív állapot

Nem tudunk azonban az SZDSZ-ről. Az egykori liberális párt a 2009-es EP-választások után gyakorlatilag szétesett, a korábbi szombathelyi párttagok többsége nem írta alá a tagságot megújító nyilatkozatot, egykori irodájukat is felszámolták. Többen a szombathelyi Szabadelvű Társas Kör Egyesületben folytatják, az egyesület tavaly együtt indult az MSZP-vel a helyi választásokon. De nem pártként működnek, annak ellenére, hogy aktívan vesznek részt a helyi politikában.

Passzív állapotban vagyunk – mondta telefonhívásunkra Gróf István, az MDF korábbi megyei elnöke. A párt tavaly Jólét és Szabadságra (JES) változtatta a nevét, a JES-nek létezik szombathelyi csoportja is. Gróf István szerint rendbe kell tenniük a szervezeti és pénzügyeket, de 2014-ben indulnak a választásokon, és akkor már számolni kell velük a helyi politikában is.

A Független Kisgazdapárt helyi csoportjáról nem tudunk. Honlapjuk szerint léteznek, és minden megyében van szervezetük, de Szombathelyen nagyon régen nyilvánultak meg. A kisgazdák egyébként is hajlamosak az átalakulásokra, szétválásokra, volt olyan időszak, amikor több mint tíz párt viselte a kisgazda nevet Magyarországon.

Az újak

Gyakorlatilag a MIÉP is megszűnt, igaz, néha még megjelennek a városi koszorúzásokon. Honlapjukon Döme László szerepel, mint Vas megyei elnök, ő azonban azt mondja, már nem tagja a MIÉP-nek, sőt, soha nem volt megyei elnök. A MIÉP országosan is eltűnt, csak néha jelennek meg a híradásokban, akkor is Csurka István nevével összefüggésben. Nevében létezik az 56-os Párt is, ők is megjelennek a koszorúzásokon, de nem tudunk egyéb tevékenységükről.

A Jobbik nagyon aktív
Mészáros Zsolt

Nézzük az új pártokat. A Jobbik 2010-ben bejutott az országgyűlésbe, egyébként 2003-ban jegyezték be a pártot. Aktívak Vas megyében és Szombathelyen is, megyei elnökük az országgyűlési képviselő Bana Tibor, a város szervezetben, két tisztújítást követően, ismét Balassa Péter városi képviselő lett az elnök.

A legfiatalabb az LMP „Gyurcsány és Orbán csak mennyiségileg különbözik egymástól” 2011. April 07. 09:43 , 2009-ban alakult meg. A tavalyi választások után frakciót alapítottak a parlamentben, és együttműködnek a Seres Mária nevével fémjelzett Civil Mozgalommal Seres Mária: Sikerekre és hősökre van szüksége az országnak 2010. February 24. 15:48 . Szombathelyen egy képviselőt juttattak Húszból 13 hely a Fideszé - Összefoglaljuk a vasi eredményeket 2010. October 04. 00:10 a városi közgyűlésbe, Horváth Zoltánt. Horváth kérdésünkre elmondta, az LMP-nek helyi szinten nincs elnöke, koordinátora van, ezt a feladata pedig ő látja el Szombathelyen.

A legújabbak

Hiába próbálkoztunk a legújabb pártformációk nyomára bukkanni. Pedig érdekes lenne, hogy az MSZP-ből kivált politikusok – köztük Gyurcsány Ferenc - által alapított Demokratikus Koalíciónak vannak-e tagjai Szombathelyen. Azt már korábban megírtuk, hogy a megye két szocialista országgyűlési képviselője az MSZP-ben maradt.

Egy évvel ezelőtt járt Szombathelyen Konzervatív, de baloldali, ki az? 2010. December 16. 16:51 a volt házelnök, Szili Katalin, akkor szimpatizánsaival találkozott. Nem sokkal előtte indította útjára a Szociális Unió nevű pártot, aminek egyik vezetőségi tagja szombathelyi. Simon József még a 90-es években volt MSZP-s színekben országgyűlési képviselő, aztán követte Szili Katalint. A pártnak vannak tagjai Szombathelyen, helyi szervezetről nem tudunk.

Az új, főleg a budapesti demonstrációkon bemutatkozott szervezetek közül eddig egyedül a 4K! Negyedik Köztársaságot! mozgalom "Nem csak nyakkendőben lehet politizálni" - interjú Nagy Andrással, a 4K! szombathelyi szóvivőjével 2011. November 08. 13:20 készül párttá alakulni, és rendszeresen hallatják is hangjukat. Honlapjuk szerint november 30-ig várták az új párttagok jelentkezését, aztán következik a helyi csoportok megalakulása, majd a párt első kongresszusa. De ezekről a lépésekről még nincs információ.

Szóval, tudomásunk szerint ennyi párt működik Szombathelyen jelenleg, legalábbis ennyiről sikerült információkat szerezni. Ha van olyan, Szombathelyen működő párt, amit kihagytunk, akkor elnézést, és várjuk a jelentkezésüket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

"Nem csak nyakkendőben lehet politizálni" - interjú Nagy Andrással, a 4K! szombathelyi szóvivőjével

Nemrég lehetett hallani arról, hogy a Negyedik Köztársaság új, baloldali pártot tervez alakítani - a sajtótájékoztató felvételein pedig ismerős arc köszönt vissza. Megkerestük, kifaggattuk.

„Gyurcsány és Orbán csak mennyiségileg különbözik egymástól”

Schiffer András szerint jelenleg éppen felszámolják az alkotmányossági jogokat, a Fidesz vudu-gazdaságpolitikája pedig bukásra van ítélve.

Konzervatív, de baloldali, ki az?

Az MSZP-ből nem régen kilépett politikusnő, az országgyűlés volt elnöke, Szili Katalin mozgalmával és pártjával a sokak által áhított harmadik utat célozta meg. Most éppen Szombathelyen.

Húszból 13 hely a Fideszé - Összefoglaljuk a vasi eredményeket

A kisebb vasi városokban azért győztek függetlenek is. Összefoglaljuk a megyei eredményeket.

Seres Mária: Sikerekre és hősökre van szüksége az országnak

A Civil Mozgalom eredményesen gyűjti a kopogtatócédulákat – hangzott el az új párt sajtótájékoztatóján, ahol bemutatták Vas megyei országgyűlési képviselőjelöltjeiket is.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet