Paul Kalkbrenner fellépésével indult el igazán a Sound

Szerdán megnyitotta kapuit a Balaton Sound Fesztivál.

A 2007 óta megrendezésre kerülő Balaton Sound szerdán amolyan "félgőzzel" nyitotta meg kapuit a fesztiválozok előtt. Az az napi időjárás sem épp egy nyári fesztivál kezdő napjának volt megfelelő, de hivatalosan az első nap vagy nulladik csak egy fél napnak számít.

Lézengő emberek a fesztivál első napjának estéjén
balatonsound.com

A kora esti órakban még inkább csak lézengő emberekkel talalkozhattunk; egy-egy színpad előtt is csak hézagos tömeget lehetett látni. A nagyszínpad két húzó nevére azért már szép számmal megérkezett a fesztiválozó közönség.

Ha a fesztivál csak ezen részét vesszük figyelembe, kellemes tömeg gyűlt össze. Azonban, ha az évek alatt egyre nagyobbra növelt területet nézzük - hiszen mind népszerűbb fesztivál folyamatosan nőtte ki a helyszint -, inkabb egy enyhe ürességről beszélhetünk.

Persze sok tényező befolyásolja ezt, elég csak az elmúlt év inflációjára gondolni, mely az élet minden területére kihatott, és persze ne felejtsük el, hogy a szerda az még csak szerda. De mintha korábban élt volna már meg nyüzsgőbb nulladik napot a fesztivál.

A nagyszinpad előtti küzdőtér estére azért megtelt
balatonsound.com

Csütörtökön már egy igazi nyári fesztiválhoz is alkalmas nyári nap várta a fesztiválozókat. Érzékelhetően több vendéggel, mint előző nap, bár még mindig messze attól amit nagy hömpölygő tömegnek nevezhetnénk.

Az est nagyszínpadának húzó neve Paul Kalkbrenner volt. A német techno Dj már nem először lépett fel a Balaton Soundon. Idén egy több állomásos turnén van a Dj, ennek egyik állomása volt a Balaton Sound. Aki egy kicsit is érintette az elektronikus műfajt, biztos hallott már tőle legelább egy dalt, még ha ez nem is más mint a rádiók által is játszott Sky and Sand.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Balaton Sound