29 millió forintos büntetést kapott egy vasi nő állatkínzásért

Embertelen körülmények között tartott kutyákat és egyéb állatokat.

Magyarországon eddig nem látott mértékű, 29 millió forintos bírságot szabtak ki egy német nőre, aki embertelen körülmények között tartott kutyákat és más állatokat Csöngén és környező településeken - írja az atv.hu. Az állatok ellátatlanok voltak, többük elpusztult.

„A nő ingatlanján elképesztő állapotokat találtunk. Az állatok közül sokan alultápláltak, betegek voltak, és teljesen elhanyagolt környezetben éltek” – mondta a portálnak Kapin Richárd, a Surkolók az Állatokért Alapítvány vezetője.

A nő ellen állatkínzás miatt rendőrségi nyomozás is zajlik, jelenleg előzetes letartóztatásban ül Szlovéniában. Várhatóan február elején adják át a magyar hatóságoknak, akik akár letöltendő szabadságvesztést is kiszabhatnak rá a bírság mellett.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek