A belépéshez csak egy lakcímkártya kell.
Keddtől péntekig, azaz augusztus 4-től augusztus 7-ig délután öt és este nyolc óra között igyenes a belépés a szombathelyi Tófürdőbe és a Termálfürdőbe - ezt Nemény András polgármester jelentette be Facebook-oldalán.
Mint mondta, a belépéshez mindössze egy szombathelyi lakcímkártya szükséges - na meg az, hogy este hét óráig megérkezzünk, hiszen akkor zár a pénztár.
A következő napokban egyébként burtális hőség várható, az Időkép előrejelzése szerint Szombathelyen csütörtökig 38 fok lesz. Lehűlés pénteken várható, akkor "csak" 31 fokos maximumokat mérhetünk.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!