Az Országos Meteorológiai Szolgálat előjelzései alapján, az EMMI Klímaváltozás és Környezeti Egészséghatás Elemző Osztály szakmai javaslatát figyelembe véve Dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár 2017. augusztus 1. (kedd) 00:00 órától 2017. augusztus 4. (péntek) 24:00 óráig a legmagasabb, harmadfokú hőségriadót rendel el az ország egész területére vonatkozóan - tették közzé az ANTSZ oldalán.
Harmadfokú hőségriadót elrendelésére akkor kerül sor, ha legalább három egymást követő napon eléri, vagy akár meghaladja a napi középhőmérséklet a 27 Celsius-fokot. A tartós hőség az egészséges szervezetet is megviseli, a szív- és a keringési betegségben szenvedőkön túl, ilyenkor bárkinél előfordulhatnak egészségügyi panaszok. Éppen ezért a nagy melegben kiemelten fontos a fokozott folyadékbevitel, amelynek során kerülni kell a magas koffein-, illetve cukortartalmú, valamint alkoholos italok fogyasztását.
Felhívták a lakosság figyelmét arra is, hogy akik a hőség ellenére gépjárműbe kényszerülnek, fokozott óvatossággal vezessenek, hiszen a koncentrációt negatívan befolyásolhatja a meleg.
Azok, akik a hőség idején vízparton tartózkodnak, fontos, hogy a déli órákban kerüljék a napozást, valamint ne ugorjanak a vízbe felhevült testtel. A tartós melegben a bőr védelméről sem szabad megfeledkezni: naptejjel és világos, jól szellőző bő ruházattal lehet a leghatékonyabban a leégés ellen védekezni. A legmelegebb órákban, 11 és 15 óra között érdemes árnyékos helyen tartózkodni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!