Péntektől már nem kell karanténba vonulniuk azoknak sem, akik Horvátországba utaznak

Újra megnyílhat a magyar és a horvát határ, így már nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Horvátországba utaznak - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán közösségi oldalán.

Szijjártó Péter videójában azt közölte, hogy a horvát és a magyar miniszterelnök kedden telefonbeszélgetést folytatott egyebek mellett a határnyitásról.

Elmondta: a számok azt jelzik, hogy a közép-európai országok jól védekeztek, sikerült kontroll alatt tartani a koronavírus terjedését, ami lehetőséget teremt az óvatos nyitásra.

"Márpedig számunkra a magyar emberek életének és egészségének megvédése az első számú szempont, ugyanakkor mivel a magyar emberek kifejezetten fegyelmezetten viselkedtek az elmúlt hetekben és hónapokban a világjárvány magyarországi csúcspontjának időszakában, lehetőségünk van arra, hogy a korábbi korlátozásokat feloldjuk" - hangsúlyozta a miniszter.

Hozzátette, már korábban megnyitották a határt Ausztria, Szlovákia, Csehország, Szlovénia és Szerbia felé, és egyik határnyitás sem okozott negatív fordulatot a vírus terjedésében.

Így péntektől a magyar és a horvát állampolgárok is korlátozásoktól mentesen utazhatnak a két országba mind a hét közös határátkelőhelyen.

Szijjártó Péter azt kérte az emberektől, hogy utazás előtt a helyi járványügyi intézkedéseket, illetve szabályokat minden esetben vegyék figyelembe.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek