Életét kockáztatva egyensúlyozott végig két srác a Perint-hídon

Szombathelyen járunk, a Savaria Plaza melletti körforgalom után, a KISZ lakótelep elején.

Tizenpár évesen a Kun Béla (tízezer bocs, Károly Róbert!) utca egyik tízemeletesének tetején rendszeresen előfordultunk. Miközben kipróbáltuk az úgynevezett cigarettabűnözést a jó öreg Tigrissel, amin ilyen korban át szokás ugye esni, hogy később megtudjuk, mennyire értelmetlen tevékenység, örömmel bámészkodtunk lefelé az épület csúcsáról az utcára, olykor egyharmad testtel kilógva. Persze úgy, hogy a súlypontunk még a megfelelő helyen volt, szóval különösebben nem kockáztattunk semmit.

Ennél veszélyesebben sosem húzkodtuk meg a gravitáció bajszát, ezért is formálódott gombóc a torkunkban, amikor ránéztünk az olvasónk, Zoltán által küldött két fotóra, amit autójából lőtt a mai nap folyamán. Ezekre itt:

Olvasónk, Zoltán
Olvasónk, Zoltán

Ez azért már egy rizikósabb helyzet, ahogy beküldőnk is fogalmaz:

viccelődhetnék azzal, hogy itt a cirkusz Szombathelyen, de nagyjából tisztában vagyok vele, hogy milyen magas a híd, mennyire kevés a víz a Perintben, és milyen köves ott a terep. A szülők, remélem, felismerik őket, és elbeszélgetnek velük.

Mi pedig azt reméljük, nem jut el olyan szintre a történet, mint amilyenre ez az ukrán csávó szokott felkapaszkodni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló