A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vas Vármegyei Szervezete idén is meghirdette a Vas vármegyei Prima Díjat. A kategóriák jelöltjei közül a VOSZ Vas vármegyei tagjai választják ki azt a hármat, akik viselhetik a Vas vármegyei Prima címet, ami fejenként kétmillió forinttal is jár.
A három Vas vármegyei Primáról a Prima Gála előtti gyűlésen titkos szavazás formájában döntött a VOSZ Vas vármegyei tagsága, a szavazatokat lezárt borítékban őrzik, a gála napjáig a nyertesek nevét titok fedi.
A jelöltek névsorát a VOSZ Vas vármegyei szervezetétől kaptuk:
A Prima Díjra jelöltek
Irodalom kategória: Tóthárpád Ferenc
Író, költő, szerkesztő
Tóthárpád Ferenc az 1980-as évek közepétől ír rendszeresen – 21. századi hangon, mégis hagyománytisztelő módon. Évtizedek óta dolgozik azért, hogy a határon túli magyar gyerekekhez eljusson a kortárs irodalom.
Elnyerte a külhoni szerkesztők bizalmát is, ennek köszönhető, hogy versei, prózái megtalálhatók amerikai, új-zélandi, erdélyi, kárpátaljai és szerbiai magyar nyelvű lapokban. Hazánkban különféle magazinokban, antológiákban jelentek meg gyerekeknek és felnőtteknek szánt írásai. Számos önálló kötettel büszkélkedhet.
Több irodalmi pályázat díjazottja. Munkái között találunk irodalmi, kultúraelméleti és helytörténeti kiadványokat, de színművet is ír. Alkalmi kiadványok elindítója. 2003-tól a Kőszeg és Vidéke havilap munkatársa, majd főmunkatársa 2007-től a Kőszegi Hírmondó alapító főszerkesztője, majd a Kőszeg és Vidéke felelős szerkesztője volt.
Kitüntetései közül a Pro Communitate és a Kuntár Lajos Sajtó díjra a legbüszkébb. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány Tanácsadó Testületének javaslata alapján a Magyar Kultúra Lovagjává avatták.
Színház-, film- és táncművészet: Németh Judit
Színművész - WSSZ
Németh Judit színész Balatonalmádiban született, zenész családban. A középiskolát ének szakon végezte, színjátszókörbe járt, versmondóként díjakat nyert. Érettségi után nem vették fel a Színművészeti Főiskolára. Egy évet töltött a Nemzeti Színház Stúdiójában. Több előadásban játszott, és olyan színészóriásoktól leshette el a mesterség fortélyait mint Sinkovits Imre és Kállai Ferenc.
1982-ben került a kaposvári Csiky Gergely Színházba, ami meghatározó élményeket, szerepeket hozott számára. Később Pécsre szerződött, második gyermeke születése után pedig szabadúszóként a Merlin-, a Radnóti-, a Nemzeti Színházban és Veszprémben játszott.
Szerepelt televíziós- és mozifilmekben: Tímár Péter Egészséges erotikájában Hajdúnét alakította.
A Weöres Sándor Színház megalakulásakor Jordán Tamás Szombathelyre hívta, és ő örömmel jött. 2009 óta tagja a társulatnak. Szombathelyen igazi otthonra talált, lélekben megerősödve, felszabadultan játszik.
2019-ben a közönség szavazatai nyomán Holdbeli Csónakos díjat kapott, 2023-ban a Színészkamara neki ítélte a rangos Aase-díjat.
Képző- és iparművészet: Bonyhádi Károly
Grafikus
A több mint 40 éve Szombathelyen alkotó Bonyhádi Károly grafikusművész műveivel számos fotó- és képzőművészeti kiállításon találkozhat a hazai közönség, azonban elsősorban tervezőgrafikusként ismerhetjük őt. Számtalan igényes könyvillusztráció, logó- és arculatterv, CD és lemezborító, valamint plakát fémjelzi munkásságát.
Alkotásainak jelentős része Szombathely és Vas vármegye kulturális intézményeihez, szervezeteihez kötődik. Több éven keresztül dolgozott a Szombathelyi Kulturális Menedzser Irodának, a Martineum Felnőttképző Akadémiának és a Capella Savaria kamarazenekarnak. Ő tervezte a Savaria Múzeum, az Iseum, a Szombathelyi Képtár és a Smidt Múzeum vizuális arculatát, de a Vasi Szemle és a Savaria Fórum lapterve is a nevéhez fűződik.
Megalakulása óta vezető grafikusa a Weöres Sándor Színháznak. 2020-ban Vig Károly: A rovartani kutatások története Magyarországon című könyvéért elnyerte a „Szép Magyar Könyv” díjat. 2024-ben a Magyar Kultúra Napja alkalmából „Kiemelkedő Kulturális Munkáért díj I. fokozata” elismerést vehetett át.
Alkotótevékenysége mellett 1996-tól csaknem húsz évig a Szombathelyi Művészeti Gimnáziumban, majd az Artopolis Művészeti Iskolában tanított, 2022-től pedig az ELTE Savaria Egyetemi Központ Vizuális Művészeti Tanszékének óraadó tanára.
Tudomány: Habil Dr. Puskás János
Éghajlatváltozás, alkalmazott meteorológia
Habil Dr. Puskás János földrajztudós 1954-ben született Budapesten. Igazi erőssége mindig a földrajz és a történelem volt: diplomát szerzett előbb a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, majd a József Attila Tudományegyetem földrajz szakán.
1987-től 32 éven át az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és jogelőd intézményeiben - a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán és a Nyugat-magyarországi Egyetemen - tanított. Hat éven át volt a Földrajz- és Környezettudományi Intézet igazgatója.
Kutatási területe az alkalmazott meteorológia, a klimatológia és a földrajz tudománytörténet. Kidolgozott egy a Kárpát-medencére érvényes fronttipizálást. Vizsgálja többek között az időjárás élő szervezetekre gyakorolt hatását, foglalkozik orvos- és közlekedésmeteorológiával. Több mint 700 publikációja jelent meg itthon és külföldön, hazai és nemzetközi tudományos konferenciák rendszeres résztvevője, előadója.
A kőszegi Szőlő és Klíma Konferencia ötletgazdája és szervezője 2009 óta. 1989-ben egyetemi doktorrá avatták, 1996-ban PhD fokozatot szerzett, 2006-ban habilitált. Számos kitüntetés birtokosa, megkapta többek közt a Pável Ágoston-emlékérmet, a Pro Geographia díjat, a Steiner Lajos-emlékérmet és a Teleki Sámuel-érmet. Több tudományos társaság tagja, vezetőségi tagja.
Oktatás és köznevelés: Hevér Mihályné
Tanár, igazgató
Hevér Mihályné elismert matematika-fizika szakos középiskolai tanár, mesterpedagógus, 2010 óta iskolaigazgató. Létrehozta a Sárvári Tinódi Gimnázium mellett működő Sárvári Turisztikai Technikumot, ahol a turizmus-vendéglátás ágazathoz tartozó technikusi szintű szakmákat oktatják a helyi munkaerőpiaci igényeknek megfelelően, hozzájárulva ezzel a régió turisztikai fejlődéséhez.
Az igazgatónőt a munkatársak, a diákok és a szülők is szeretik, irányításával kreativitást, innovatív gondolkodást támogató környezetben dolgozhatnak az oktatók, tanulhatnak a diákok. Jó együttműködő- és problémamegoldó készség, társadalmi érzékenység jellemzi.
Elkötelezett a minőségi munka, a folyamatos fejlődés, a partnerközpontú működés iránt. Több évtizedes, az oktatás mellett a nevelésre is nagy hangsúlyt fektető, példaértékű pedagógusi, és mély hivatástudattal, kiemelkedő szakértelemmel végzett vezetői munkája elismeréseként 2023- ban „VAS VÁRMEGYE SZOLGÁLATÁÉRT ” elismerésben részesült.
Nagyon büszke kiemelkedően tehetséges lányaira, és négy unokájára.
Építészet: Kiniczky István
Építésztervező
Kiniczky István 1995-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Már az egyetemi évek alatt szerkesztő-rajzolói munkát végzett Portschy Tamás építészmérnök mellett, melléképületek, családi házak, kisebb középületek terveit készítették. Majd a Szombathelyi Vasber Rt.-nél helyezkedett el. Ott lakó-, ipari- és középületek tervein dolgozott mint tervező és nem egy esetben közvetlenül részt is vett ezek megvalósításában.
Nevéhez fűződnek a felújított Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár tanulmány- és vázlattervei – az engedélyezési és kiviteli tervet Tölgyesi Ernőnével együtt készítették. Magántervezőként dolgozott a celldömölki Korona-sarok beépítési tervein – 33 lakás és 11 üzlet készült el. 2011-ben ő volt a felelős építész tervezője a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház új belgyógyászati tömbjének.
2001-ben indította el saját vállalkozását. Tervezett cukrászüzemet, panziót, irodaházat, raktárat, de zömmel továbbra is lakóházakon és ipari épületeken dolgozik. Nyelvismeretének köszönhetően német tulajdonú cégek megbízásából is tervezett, és valósított meg épületet a gondolat megfogalmazódásától az üzembe helyezésig. Esztétikum, szerkezet és funkcionalitás – e hármas célt tartja szem előtt a munkája során.
Nős, négy fiúgyermek édesapja, egyikük építészmérnöknek tanul, és a családi vállalkozás folytatását tervezi.
Ismeretterjesztés és média: Esztergályos Jenő
Apáczai Kiadó Celldömölk, a magyar ismeretterjesztés és média kategória jelöltje.
Esztergályos Jenő 1938-ban Alsóságon született kisbirtokos paraszti családban. A Kőszegi Tanítóképzőben végzett. Békés megyében, majd Egyházashetyén, Kemeneskápolnán és Celldömölkön tanított, 1975-től Vas megyei alsó tagozatos szakfelügyelőként is dolgozott. Folyamatosan képezte magát: Pécsett rajz és pedagógia, Szegeden pedagógia-pszichológia szakon diplomázott.
1982-ben kezdte tankönyvírói tevékenységét. 1990-ben megalapította celldömölki székhellyel az APÁCZAI KIADÓT, amely Magyarország legnagyobb magán-tankönyvkiadójává fejlődött. Nyolc alkalommal érdemelték ki a Magyar Termék Nagydíjat, a frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításon és vásáron kétszer is megkapták a Legjobb Európai Tankönyv elismerő oklevelet.
Létrehozta a GÉNIUS APÁCZAI DIPLOMA DÍJ arany-, ezüst-, és bronz fokozatát, amit a pedagógusok „Kossuth-díjának” neveztek. Maga is számos kitüntetést birtokosa: 2005-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, 2008-ban Magyar Örökség díjban részesült, 2009-ben az Év Vasi Emberévé választották, 2014-ben Életműdíjat vehetett át. 2024. aug. 20. óta Vas Vármegye DÍSZPOLGÁRA címmel büszkélkedhet.
Sport: Hámori Luca
Olimpikon ökölvívó, a magyar sport kategória jelöltje
Hámori Luca 2001-ben született Szombathelyen. Kőszegen él és edz. A családi példa már kiskorában meghatározta sporthoz való viszonyát: édesapja birkózó, bátyja, Hámori Ádám ötszörös országos bajnok és junior Európa-bajnok ökölvívó. Luca tízévesen kezdte az ökölvívást. A Fitt-Box Ökölvívó Egyesület színeiben versenyez edzői, Gombai János és Varsányi Áron irányításával.
Már a juniorok között is szép eredményeket ért el: a 2016-os Európa-bajnokságon ezüstérmet, a 2018-as Eb-n bronzérmet szerzett, és részt vett a nyári ifjúsági olimpiai játékokon. 2022-ben az U22-es Európa-bajnokságon ezüstérmes volt félnehézsúlyú kategóriában.
A tavalyi lengyelországi Európa-játékokon bronzérmet akasztottak a nyakába, ezzel első magyar női ökölvívóként olimpiai kvalifikációt szerzett. Felkészülését sérülés hátráltatta, idén januárban megműtötték a bal vállát. Sikeres rehabilitáció után a kontinensviadalon az elődöntőig jutott.
A párizsi ötkarikás játékokon a 66 kg-osok súlycsoportjában két mérkőzést nyert komoly erőt képviselő riválisok ellen.
Ötszörös felnőtt magyar bajnok. 2021-ben, 22-ben és 23-ban az év magyar női ökölvívójának választották. Célja, hogy 2028-ban ott legyen a ringben a Los Angeles-i játékokon.
Népművészet és közművelődés: Varga Albin
Népművelő, hagyományőrző, közösségépítő
Varga Albin 1991 óta a Gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója. Népművelőként fáradhatatlanul dolgozik a közösségért és a kulturális értékek őrzéséért, átadásáért.
Főiskolás kora óta néptáncol, rendszeresen színpadra lép táncosként, dalosként ma is. 30 éve a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes vezetője, amely az egyik meghatározó folklórműhelye Vas vármegyének és a magyar hagyományőrző mozgalomnak. Az együttes több kiváló minősítés mellett elnyerte a Csokonai- és Muharay-díjat, valamint a Vas Megyei Értékdíjat.
Varga Albin számos civil szervezet tagja: a hagyományőrző néptáncmozgalmat összefogó Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnökhelyettese, a Kezdőkör Egyesület és a Mozdulj Gencsapátiért Egyesület alapító tagja, a Pannon Térségfejlesztő Egyesület elnöke. A helyi újság, a Gencsapáti Hírmondó kiadója és szerkesztője 2000 óta.
Megbecsüli és menedzseli a helyi értékeket. Munkáját díjjal ismerte el a Vas Megyei Önkormányzat, Gencsapáti Község és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány, megkapta a Wlasits Gyula-díjat, 2014-ben a Magyar Arany Érdemkeresztet, majd a Muharay-díjat és a Pesovár Ernő-emlékérmet.
Zeneművészet: Horváth Imre
Karnagy
Horváth Imre 1952-ben született Gencsapátiban. Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneiskolában kezdte, majd 1977-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola ének-zene-népművelés szakán diplomázott.
Budapesten „A” kategóriás karnagyi minősítést szerzett. 1978-tól öt éven át szólamvezető volt a Debreceni Kodály Kórusban, és vezette a Kossuth Lajos Tudományegyetem énekkarát, 1983-tól 2014-ig a szombathelyi főiskola Zenei Tanszékén oktatott ének- zene pedagógiát, közben óraadóként tanított több középiskolában.
Karnagya volt többek között az Orchidea Női Karnak, a Lassus Kamarakórusnak, az Erkel Kórusnak és a Zenebarátok Kórusának. 1980 óta számos hazai és külföldi fellépésen, hangversenykörúton vett részt karnagyként kórusaival. Nagy oratórikus műveket készített elő hangversenyekre, nemzetközi szereplésekre. Iseumi opera előadásokon szerepelt kórusával. 15 éven keresztül tartott akkreditált ének- zene tanári továbbképzéseket az ország több városában a zenei élmények átadásának módszereiről, lehetőségeiről, a zeneművek digitális, újszerű elemzésének technikáiról.
Jelenleg nyugalmazott főiskolai docensként a Szent Márton Városi Kórus karnagya. „Ezt látni és hallani kell” című zenei ismeretterjesztő sorozatával nagy sikerű műelemző előadásokat tart a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.
2021-ben Szombathely Kultúrájáért Életműdíjban részesült.
Ifjúsági Príma-jelöltek
A díj nyertese 500 ezer forint tiszteletdíjat kap.
Balázs Ádám
Tekéző
2018 óta a Sárvári Kinizsi SE Teke Szakosztályának tagja. Az első évben még az utánpótlás amatőr bajnokságban indult, ahol megnyerte a korosztálya számára kiírt területi diákolimpiát. A 2021/22-es szezonban Banai Bencével párban 5. helyezést ért el a Nemzeti Utánpótlás Csapatbajnokságban.
A sok munka gyümölcse 2022-ben érett be: a serdülő országos bajnokság döntőjében egyéniben és összetettben is ezüstérmet szerzett. A 2022/23-as idényben Bencével megnyerték a Nemzeti Utánpótlás Csapatbajnokságot. Egyéni eredményeire felfigyelt az utánpótlás szövetségi kapitány is: 2023-ban az U18-as válogatott tagja lett. A 2023/24-es szezonban mutatott teljesítményének hála meghívást kapott az U23-as válogatottba és az idei évtől már felnőtt mérkőzéseken is folyamatosan pályára lép.
Jövőbeni célja a Szuperligában való szereplés, és szeretne a felnőtt válogatott közelébe jutni. 2024 júniusában sikeres technikusi vizsgával végezte el a középiskolát, jelenleg az ELTE Savaria Egyetemi Központ elsőéves gépészmérnök hallgatója.
Kumánovich Kata
Népdalénekes
Számos népdalversenyt nyert, szerepelt énekes szólistaként fúvószenekari koncerten, emellett versmondásban is szép eredményeket ért el, és otthonosan mozog a könnyűzenében is. Jelenleg a Szombathelyi zeneiskola magánének szakán Őri Heni tanítványa.
2018-ban a Vass Lajos Kárpát-medencei népzenei versenyen a Kumánovich-testvérek kiemelt nívódíjban részesültek. 2019-ben részt vettek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatóban, ahol beválogatták őket az elődöntőbe, a legjobb 12 produkció közé. Már több éve a kőszegi Városi Művészeti Szemlén ének és vers-próza kategóriában a zsűri kiemelt arany minősítésben részesíti, idén is sikerült megismételnie ezt a szép eredményt.
A Vas Vármegyei Gyermek és Ifjúsági Csoportos Népzenei versenyen, valamint a XX. Vass Lajos Népzenei Találkozó és Versenyen kiemelt arany minősítést szerzett, ahogy az angol kéttannyelvű iskolák Ki mit tud-ján, illetve a Sistrum zenei versenyen, klasszikus ének kategóriában is. A MiCROfon horvát nyelvű, országos zenei tehetségkutatón első helyezést ért el.
Egyetemre készül, majd tanulmányai elvégzése után konzervatóriumba felvételizne. Felnőttként is foglalkozni szeretne énekléssel.
2024. évi Vas Vármegyei Év Vállalkozója és Prima Díj átadó gála 2024. november 29-én 17.00 órakor kezdődik a Weöres Sándor Színházban.
Szavazzon!
A három Vas vármegyei Primát a VOSZ vas vármegyei tagjai titkos szavazás formájában már kiválasztották, de most olvasóinknak is lehetőséget adunk, hogy kifejezzék véleményüket. Kérjük, szavazzanak, kinek adnák Önök a Vas vármegyei Príma díjat:
Mi az a Prima Primissima?
2003 óta adják át Magyarországon a Prima Primissima Díjakat azoknak a kiválóságoknak, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet mindannyiunk számára – áll a hivatalos oldalon.
A díjat Demján Sándor üzletember alapította a Vállalkozók Országos Szövetségének támogatásával. Az elismerés célja a „magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében”.
A Prima Primissima Díj aztán 2005-ben kiegészült a területi Prima-díjakkal is, alig hat év alatt pedig az összes megye csatlakozott, így mára az ország egész területén önálló elismerésben részesülhetnek a szellemi élet, a kultúra, a tudomány, a művészet és a sport megyei legjobbjai.