Programajánló a hétvégére: Hang-tér-kép, társasjátékok éjszakája, esküvőkiállítás, koraszülött találkozó és falunapok

Ki szeretnél mozdulni, de nem tudod még, hogy mit csinálnál a hétvégén? Összegyűjtöttük, milyen lehetőségek lesznek Vas megyében.

Séta a szombathelyi hősi temetőben

Szombathely - Jáki úti temető - szeptember 9. péntek, 16:30

A Jáki úti temető katonai parcellájának története egy évszázadra nyúlik vissza, a nekropoliszban elsőként ez a temetőrész készült el. A katonasírok között főként a két világháború hősi halottjai, nyolc nemzet harcosai nyugszanak, legtöbbjük az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének katonája volt.

A temetőben több emlékmű is található, amelyek közül elsőként a Rumi Rajki István által készített, Lehel vezért ábrázoló szobrot állították fel 1928-ban. A legújabb emlékmű 2010-ben az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjainak emlékére készült. Ebben a parcellában helyezték el az oladi elkerülőút építésekor lebontott kámoni római katolikus kápolnát is.

  • A sétát dr. Németh Balázs hadtörténeti kutató vezeti
  • Gyülekező a Jáki úti temető főbejáratánál 2022. szeptember 9-én pénteken, 16:15-től
  • A séta kezdete 16:30

  • 11. MOZINET FILMNAPOK

    Szombathely - AGORA-Savaria Filmszínház - szeptember 9. péntek, 18:00

    Szeptemberben kezdődik a Cannes-i és Velencei Nemzetközi Filmfesztivál legnagyobb sikereit felvonultató 11. Mozinet Filmnapok! Idén egy picit megváltozik az eddig ismert koncepció. A programban szereplő négy film egyesével utazza be az országot: a nézők minden hónapban egy-egy alkotást láthatnak, akár hónapokkal az országos mozibemutató előtt.

    Esemény

    A ’60-as évek elején járunk, amikor Franciaországban az abortusz még illegális volt. A titokban, gyakran házilag végzett eljárások nem csak roppant kockázatosak voltak, de börtönt jelenthettek a segítőknek és az anyáknak egyaránt.


    DemFer-koncert

    Szombathely - Broadway Club Cafe - szeptember 9. péntek, 19:00

    2022. szeptember 9-én, pénteken 19 órai kezdettel a Broadway teraszán DemFer koncert.


    A Savaria Szimfonikus Zenekar évadnyitó hangversenye

    Szombathely - Bartók Terem - szeptember 9. péntek, 19:00

    Eötvös Péter, Mozart és Mahler egy-egy műve szerepel a Savaria Szimfonikus Zenekar szeptember 9-i évadnyitó hangversenyén. A Petró János bérlet első előadásán szólistaként fellép Kokas Katalin hegedűművész, a zenekart Vajda Gergely vezető karmester vezényli.

    Eötvös Péter (1944-) a Mozarteum 175 éves zenekarát köszöntötte a művel, melynek kiinduló dallamai fel nem használt mozarti töredékek, témaötletek. Eötvös értelmezésében ezek érdekes játékokká válnak, konszonáns és disszonáns hangzásokkal, különleges hangszín-felületekkel, izgalmas dallamokkal.

    Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) hegedűversenyeit 19 évesen, 1775. áprilisa és decembere között írta. Az A-dúr versenymű 1. tételének karakterét, a szólista váratlanul lassú belépése ellenére, az élénk, hármashangzat-felbontásokra épülő főtéma lendülete határozza meg.

    A tétel befejezése a felfelé légiesen eltűnő hármashangzattal a zenekari expozíció végére rímel és az egész mű lezárását előlegezi. A csodálatos szépségű 2. tétel zenekar által játszott kezdőszakasza több, motivikailag eltérő anyagot használ, a szólista belépésétől az egész tétel ezek visszatéréseire épül.

    A záró rondó témája egy menüett, amely négy alkalommal tér vissza. A harmadik epizódot törökösnek hívják, bár „kuruc” kvártjaival és népies ritmikájával inkább magyarosnak tűnik.

    Gustav Mahler (1860-1911) I. szimfóniájának vallomásszerű hangja az 1883-ban írt „Vándorlegény dalai”-val rokon. Az 1. tételt természet-élményből fakadó, megkapóan egyszerű és a népdal kevésszavú drámai feszültségét hordozó hangulatvilág hatja át.

    A humoros scherzo a népi mulatságok remekmívű ábrázolása, amit hatásosan egészít ki az álmodozó középrész. A 3. tétel fődallama a közismert „János bácsi, keljen fel” kezdetű nóta, ebből kerekedik az erdő vadjainak parodisztikus gyászindulója.

    A finálé a későromantika minden hangszerelésbeli gazdagságát felhasználja. Zárásként a szerző még egyszer felidézi a szimfónia zenei anyagát, majd a tétel nyugtalanul cikázó fényei egyetlen ragyogó ívben hunynak ki.

    Savaria Szimfonikus Zenekar

    Twister, Vadvágány

    Szombathely - Végállomás Klub - szeptember 9. péntek, 19:00

    Szeptember 9-én, pénteken kezdetét veszi a 2022-23-as klubszezon a Végállomásban. Első alkalommal a Twister zeenkar lép színpadra, vendégük a Mad-Ness és a helyi sínek képviseletében a Vadvágány.

    Belépő 2.500 Ft, kapunyitás 19.00-kor.


    Péntek esti észlelés a Csillagvizsgálóban

    Szombathely - ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium - szeptember 9. péntek, 21:00

    Szeptember 9-én, pénteken 21.00-23.00 között szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt az esti nyitvatartásra a Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban (Szent Imre herceg útja 112.).

    Jó idő esetén (tiszta égbolt) az esti észlelés során az intézet távcsöveivel bemutatják az érdeklődőknek az égbolt aktuális látnivalóit, a fő célpont a Hold, a Jupiter és a Szaturnusz lesznek.

    Rossz idő esetén a Csillagvizsgáló évszázados múltjának tárgyi emlékeit bemutató Gothard Tudomány- és Technikatörténeti Állandó Kiállítás lesz megtekinthető. Gyermekeket is szívesen látnak, előzetes bejelentkezés NEM szükséges.


    Premier Szemeszternyitó Party

    Szombathely - Premier Lounge & Bar - szeptember 9. péntek, 22:00

    Prémium minőségű italokkal, exkluzív bottel service-szel, 2 emeletes szórakozási lehetőséggel, welcome drinkkel és az idei nyár legnagyobb slágereivel várnak benneteket!

  • Hangulatfelelős: DJ Joke
  • Asztalfoglalás: +36 30 522 8280
  • Korhatár: 16+
  • (Alkoholos itallal kizárólag 18 éven felüli vendégeket szolgálják ki.)

  • CopaCabana

    Szombathely - Cabana Garden - szeptember 9. péntek, 22:00

    Készen állsz Szombathely, mert érkezik a szezon legforróbb éjszakája! Egy estére elvisznek mindenkit a latin zene fővárosába! Az éjszaka folyamán a legdögösebb latin, RNb, Hip-Hop, Reggeaton slágereket bulizhattok! Az első 200 vendég ajándék Hawai Virágfüzért kap ajándékba!

    Hangulatfelelősök:

  • Emperor
  • Ziad
  • 3:00-tól pedig egy igazi afterpartyval vár titeket: Patrick
  • Jegyárak:

  • Sima: 2500 Ft
  • Vip: 3500 Ft

  • Jurisics teljesítménytúrák

    Kőszeg - Jurisics vár - szeptember 10. szombat, 7:00

    Jurisics teljesítménytúrák szeptember 10-én, öt távon a nyár végi-kora őszi Kőszegi-hegységben. A könnyedebb, ötös vagy tízes távokon a város-környéki hegyekben barangolhatsz. Húsz kilométeren már Velemet és a Hörmann-forrást is látni fogod. A két hosszú táv (30 és 42 km) pedig Bozsokot és az Írott-kőt is érinti: eljutsz tehát a Dunántúl csúcsára!

    A kőszegi várban (és több más helyszínen is) megérint majd a hős várkapitány és serege küzdelmének emléke. A hegyekben pedig megismerheted a táj közismert látnivalóit éppúgy, mint a ritkábban érintett részeket. Kilátók és források, panorámás gerincek, sziklák és szelíd völgyek, kastély és kápolna…

    És persze Kőszeghegyalja sajátos hangulata: szüretelők, pincék, érett gyümölcsök és finom borok... Sok szeretettel, a megszokott derűvel és bőséges ellátással vár a Vasi Vándorok csapata!


    PICnik Koraszülött Találkozó

    Gyöngyösfalu - Holdfényliget Kalandpark - szeptember 10. szombat, 9:00

    Idén immár 11. alkalommal várnak minden Picit és nagyot a Koraszülöttek családi PICnikjén a Holdfény ligetben szeptember 10-én 9-14-ig. Programjaik a gyerekek nagy kedvencei: állatsimogató, játszótér, csillámtetkó, arcfestés, lufibohoc, sok-sok buborék, mozgásos pálya gyógytornász vezetésével, tombola, ebéd. Megunhatatlan sztárvendégük pedig Nagy Jonathan illúzionista, bűvész.

    Részvételhez regisztráció szükséges! Ezt a Zseboroszlán Alapítvány honlapján a PICnik regisztrációra kattintva tehetik meg.


    ÖkoPlusz Fesztivál - a környezettudatosság jegyében

    Szombathely - Kámoni arborétum - szeptember 10. szombat, 10:00

    A H+ Média és Kulturális Egyesület idén első alkalommal rendezi meg az ÖkoPlusz Fesztivált 2022. szeptember 10-én, szombaton. A helyszín Szombathely zöld szíve, a Kámoni Arborétum. A rendezvény fővédnöke Kovács Domokos Péter, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte.

    Program:

  • 10:00-10:30 Frédi bácsi bábszínháza
  • 10:00-12:00 Papírfonó workshop - A Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesületével együttműködve
  • 10:00-18:00 Légy Te is az arborétum önkéntese! Regisztráció és információk a Kámoni Arborétum és a Kámoni Arborétumért Egyesület közös önkéntes programjáról
  • 10:30-18:00 Gyermekfoglalkozások: madáretető-készítés flakonból, vászontáska batikolás, söröskupak karkötő
  • 13:00 Színes újrahasznosítás - Kovács Domokos Péter, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldöttjének workshopja
    A fenntarthatóság oktatása az általános és középiskolai oktatási tanterv keretein belül fontos. A mindennapokat színesebbé tehetjük nem formális módszertanokkal, hogy a diákok örömmel foglalkozzanak ezzel a mindenkit érintő kérdéssel. Az iskolai szelektív projekt nagyszerű példa erre. Célja népszerűsíteni és terjeszteni a környezetvédelmet a fiatalok között, és lépést tenni a kevesebb hulladék termelése és a körforgásos gazdaság létrehozása felé. A workshop keretében papír testű szelektív hulladékgyűjtőket dekorálhatunk közösen és megismerhetjük a körforgásos gazdaság működését. A dekoratív szemetesek a foglalkozás után Szombathelyen maradnak, ezzel segítve a fenti célok helyi megvalósulását.
  • 13:00-16:00 Fürdőbomba és kézműves szappankészítés Kocsis Dórival
  • 13:30-15:00 TRENDrako workshop, Jelentkezési űrlap itt.
  • 15:00 Készüljünk fel az őszre! Gyógynövényismeret kezdőknek és haladóknak - Hutflesz Mihály előadása
  • 15:00-17:00 Raklapkészítő workshop
    A FALCO Zrt. felajánlásának köszönhetően a fából készült raklapok új életre kelnek, és a résztvevők közös munkájával, szakavatott vezető segítségével új kerti bútorokat készíthettek az újrahasznosítás jegyében. Az elkészült bútorokat a Kámoni Arborétum számára ajánlják fel.
  • 16:00 TRENDrakó - Az otthoni rend a mentális egészség egyik alapköve. Bartus Marci népegészségügyi szakember előadása.
  • 16:00 Vezetés a Kámoni Arborétumban: Németh Gábor Péter, a SOE ERTI Kámoni Arborétum vezetője
  • Egész napos programok:

  • Könyv cserebere gyerekeknek (a továbbiakban havi rendszerességgel) Ami neked már uncsi, másnak érdekes lehet! Vidd el feleslegessé vált könyveidet a vásárba, és találj nekik új gazdát! Valakinél téged is vár egy izgi olvasmány!
  • Számítógépes játékok modellezése manuális formában. Többféle játék különböző helyszíneken
  • Újrahasznos kézműves foglalkozás felnőtteknek - papírmerítés, papírmasé dísztárgy készítése
  • Papírszínházi előadás a fák alatt - Mire jó egy lyukas zacskó címmel, igény esetén egyéb mesék is...
  • Turkáló
  • Szombathelyi Távhőszolgáltató standja
    A Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. a CSR Hungary Junior Díjas „Zöldülj velünk!” programjával népszerűsíti a környezettudatos gondolkodás és a szemléletformálás fontosságát. A rendezvényen résztvevők 10:00 és 18:00 között újrahasznosítható ökotáskát színezhetnek, és ajándékokért játszhatnak a Távhő sátránál, ahol akár a Hőmanóval is találkozhatnak!
  • Árusok, megjelenő közösségek: Kamra Szombathely, Hello matrac, Tebe Zalaegerszeg, Zolami ékszer, Kertem kincsei, Chili készítmények, Anita varrodája, Kézműves-tér, Ökosan Szombathely, Brigi Dekor and Handmade, Őstermelő/méhész

    A fesztivál ideje alatt a programok és a Kámoni Arborétum díjtalanul látogatható!

    Az Arborétum területén, köztük a bejáratnál is, adománygyűjtő doboz lesz elhelyezve. Az adomány teljes összege az 5 éves, agydaganattal küzdő Ármin gyógyulására lesz felajánlva!


    Gencsapáti falunap 2022

    Gencsapáti - Sportpálya - szeptember 10. szombat, 13:00

    Érték és közösség - kulturális programsorozat Gencsapátiban. Az előző évekhez hasonlóan helyi, megyei értékeink bemutatására és egy közös együttlétre invitálják Önöket!

  • 13:00- „Gencsapáti ízei” címmel hagyományos főzőversenyt hirdetünk, amelyre, családok, közösségek, baráti társaságok, civil szervezetek jelentkezését várják! A verseny lebonyolítása kb. 13- 18 óra között. (Információ: Varga Albin 30/560-5099)
  • Egészségsátor- a Gencsapáti Szociális Szolgáltató Központ és a Védőnői szolgálat közreműködésével.
  • Népi játszóház, arcfestés, csillámtetkó és játékok kisgyermekeknek, családoknak!
  • Körhinta, póni lovaglás a helyszínen!
  • Borterasz-Gencsapáti Borbarát Hölgyek közreműködésével
  • 15-22:00 Színpadi műsor a rendezvénysátorban, köszöntőt mond: Ágh Péter országgyűlési képviselő és Bodorkós Ferenc polgármester, közreműködnek: Gyöngyös-kert Óvoda Gencsapáti, Gencsapáti Félnótás Férfi Népdalkör, Vasi Népdalstúdió Csicsergő és Boróka együttese, Tóth Árpád erőemelő világbajnok bemutatója, Bonjour L’amour címmel Joachim Serrano gitáros és Merics Nikolett sanzonénekes, Batyi Árpád Kala és zenekara - magyar cigánymuzsika Varnyú Country koncert, Big Mouse-koncert - operett-sramli
  • Közben 17:30 főzőverseny eredményhirdetése, közös estebéd
  • 22.00 Zenés mulatság a Batyi Fusion zenekarral
  • A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak!


    Mária neve napi búcsú

    Vasvár - szeptember 10-11. szombat–vasárnap


    Celldömölki búcsú

    Celldömölk - szeptember 10-11. szombat–vasárnap


    Vízi túra a Rábán

    Csákánydoroszló - Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont - szeptember 10-11. szombat-vasárnap, 13:00

    A csákánydoroszlói Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont kikötőjéből induló túrák a Rába egy csendes, nyugodt, de mégis kalandos és változatos szakaszát érintik, mely akár kezdők számára is könnyedén teljesíthető.

    Felfújható vízicsónakjaik (raftok) biztonságosak, a túrát pedig tapasztalt túravezetők kísérik, akik a Rába élővilágáról is mesélnek a túra során.

    A vízitúrát 7 éves kortól 70 éves korig ajánlják. A túrák legalább 3 fő jelentkezésével indulnak. Egy hajóban legfeljebb 6 fő tartózkodhat (túravezetővel együtt), így 5 főnél több jelentkező esetén legalább a túra indulása előtt 1 héttel, egyéb esetben a túra előtti napon 15.00-ig kérik a jelentkezést.

  • Helyszín: Csákánydoroszló, Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpont és Kenukikötő
  • A túra időtartama: kb. 1,5 óra, ebből 45 perc a vízen töltött idő
  • A program a vízitúra után a résztvevők kezdőpontra szállítását is magában foglalja
  • Részvételi díj: 14 éves kor felett 8000 Ft/fő, 7-14 éves korig 6500 Ft/fő
  • Jelentkezni lehet: turisztika_PONT_orseg_KUKAC_onpi_PONT_hu vagy +36-94/548-034 (8.00-16.00-ig) vagy +36-30/210-4102 (10.00-tól 16.00-ig)

  • „Leégett, összedőlt, aztán süllyedt el” - Ingyenes tárlatvezetés

    Szombathely - Iseum Savariense - szeptember 10. szombat, 15:00

    „Földrengés pusztította el Savariát, a szeptember idusa előtti 7. napon, pénteken” – olvashatjuk a Fasti Vindobonenses sorait. A korábbi kutatás ez alapján Savaria és az Isis-szentély pusztulásának fő okozóját a Kr. u. 456-ban bekövetkezett földrengésben látta. Az újabb kutatások azonban sem régészeti, sem geológiai nyomait nem találták ennek a katasztrófának.

    Amennyiben volt is földrengés ezen a területen, katasztrofális mértéket nem ölthetett. Ha viszont nem egy természeti katasztrófa pusztította el az ókori város épületeit, milyen események sora indította el Savaria hanyatlását?

  • Tárlatvezető: Horváth Bianka régész

  • Pontfestett Geometria - kiállításmegnyitó

    Szombathely - MMIK - szeptember 10. szombat, 16:00

    Szeretettel meghívom Önt és kedves családját Pontfestett Geometria című kiállításom megnyitójára, amely 2022. szeptember 10-én 16 órakor kezdődik Szombathelyen, az MMIK Szombathely ÉlőTér Galériában.

    Ki vagyok én? Hollósy-Czetter Andreának hívnak, okleveles mandala-és pontfestő vagyok. Körmenden születtem, Táplánszentkereszten nőttem fel, jelenleg Szombathelyen élek.

    2019-ben talált rám a pontfestés, amely egyediségének köszönhetően önálló festészeti technikát képvisel. Ezt autodidakta módon sajátítottam el, majd 2021 nyarán tovább bővítve technikai tudásomat, okleveles mandalafestő képesítést szereztem. Ezután, 2021 novemberében, megalapítottam a FaeArt Design Mandala- és Pontfestő Műhelyt.

    Vállalkozóként igyekszem széles termékkínálattal rendelkezni, így nem csak festmények születnek a kezem alatt, hanem ékszerek, kulcstartók, bögrék, faliórák, és nagyjából minden, amit meg lehet festeni. A lehetőségek száma végtelen. Kedvelem a geometrikus mintákat, az egyedi logókat, és minden extrém ötletet. Természetesen mandalákat is festek, akár egyedi megrendelésre. Emellett élményfestés keretében a szombathelyi műhelyemben megmutatom a pontfestés trükkjeit, és minden résztvevő megfestheti a saját mandaláját.

    Minden munkámra egyaránt jellemző a maximalista szemléletmód és a miniatűr dolgok szeretete. Előre megtervezve, aprólékosan szerkesztve, a szó szoros értelmében pontról pontra készülnek munkáim. Körzővel, vonalzóval, szögmérővel dolgozom, a szerkesztéssel néha több időt töltve, mint a festéssel. A gabonakörök világa mindig is vonzott, kitalálni, megálmodni, megszerkeszteni a pontfestett másukat pedig örömteli és izgalmas kihívás. A Pontfestett Geometria ötlete is valahol itt született meg.

    Ennek a kiállításnak az első állomása, Sopronban, fontos mérföldkő volt az életemben, egy álmom vált vele valóra. A művésszé érésem is nagyjából ott kezdődött el, rengeteg figyelmet és lehetőséget kaptam azóta, és ez engem maximálisan feltölt, tovább inspirál, a festés pedig kikapcsolódást, végtelen nyugalmat és boldogságot nyújt.

    Pontosan ezt az érzést kívánom Önöknek, mikor velem tartanak a megnyitóra, és megtekintik a kiállításom anyagát.


    Zenél a Sziget III.

    Szombathely - Csónakázótó - szeptember 10. szombat, 17:00

    5 év után újra fúvósoktól lesz hangos a szombathelyi Csónakázótó szigete! Kőszeg Város Fúvószenekarának és Szombathely Város Koncert Fúvószenekarának közös ősz eleji piknik-koncertje a szombathelyi Csónakázótó szigetén!

    Vigye el családját, barátját, kutyáját, plédjét, kisszékét, hűtőtáskáját és élvezze az igényes fúvószenét egy idilli környezetben!

    Program:

  • 17:00 - Szombathely Város Koncert Fúvószenekara
    Vezényel: Tóth Máté
  • 18:00 - Kőszeg Város Fúvószenekara
    Vezényel: Szilágyi Miklós
  • A rendezvény rossz idő esetén elmarad. A belépés díjtalan.


    Savaria Underground presents: TWISTED BATTLE

    Szombathely - Broadway Club Cafe - szeptember 10. szombat, 18:00

    Párbaj koncepciója: Twisted párbajunk egy all style párbaj, azonban - ahogy arra az elnevezésből is következtethettek -, a párbaj menetét egy kicsit megspékeltük a megszokotthoz képest. A top 16 továbbjutó táncos még 1vs1 körben méri majd össze tudását, azonban a top8 1vs1 párbaj helyett, a 8 továbbjutóból 4 pár alakul, automatikusan a továbbjutás sorrendje szerint, plusz, a zsűri visszahív hozzájuk 1-1 kiesett táncost, ezáltal 3 fős csapatok alakulnak, szám szerint 4 csapat.

    A közülük továbbjutó két csapat, a döntősök. Ezúttal pedig a táncosok választanak plusz 1 főt maguk mellé, szabadon, a kiesett táncosok közül. Így lesz 4-4 fő a döntőben, ahol az egyik csapat „nyer”.

    Ekkor azonban nem ér véget a párbaj, mert a 4 győztes táncos egyenként egy „exhibition-párbaj” jelleggel kap egy témát/egy koncepciót, ami alapján táncolnia kell, ezúttal egyedül. Közülük a zsűri választ egy főt, aki végső győztesként kerül ki a párbajból.

    A párbajt 3 tagú zsűri fogja értékelni, a top 4 táncost díjazzák, fejenként 15.000 Ft-tal, illetve az exhibition párbaj győztese még plusz díjazásban részesül.


    Summer Almost Gone 3.0 - Cserga SAW kerti zenélés

    Szombathely - Helikon Söröző - szeptember 10. szombat, 18:30

    Kedves érdeklődők! Ez az esemény - úgy tűnik hosszabb időre - az utolsó alkalom lesz, hogy közönség előtt szrepelhetünk. Ez alkalommal összegyűjtöttük azokat a dalokat, melyek a karneváli szerepléseink alkalmával nem kerültek eljátszásra. De - természetesen - a népszerű dalok közül is több a műsorba kerül. Erre invitálunk benneteket. Anyagi támogatást és könyöradományokat, továbbra is elfogadunk!


    Társasjátékok éjszakája!

    Szombathely - Return Bistro, Sportliget - szeptember 10. szombat, 19:00

    Köszöntsétek együtt az őszt a Társajátékok éjszakáján! Ismét rengeteg játékkal készülnek, sőt néhány új szerzemény is bemutatkozik majd. Játszatok együtt az éjszakában!

  • Rengeteg izgalmasabbnál-izgalmasabb játékot visznek ki!
  • A rendezvény ingyenes!
  • Büfé és WC elérhető a helyszínen.
  • Természetesen ezen a rendezvényen is gyűjtenek az apró négylábúaknak.
  • Progam:

  • 19:00 – Kapunyitás
  • 19:01 – 0:59 Önfeledt szórakozás
  • 1:00 – A rendezvény zárása

  • 22. Éjszakai Futás Szombathelyen

    Szombathely - Csónakázótó - szeptember 10. szombat, 20:00

  • Találkozó a Csónakázó tó parkolójában.
  • A táv: kb 7-8 km, a tempó laza beszélgetős, közben a lemaradókat bevárós.
  • A futás során fényvisszaverő eszköz és/vagy fejlámpa, villogó viselése ajánlott.
  • Kérnek minden résztvevőt a KRESZ betartására. A futás során nincs útvonalbiztosítás!
  • Frissítés egyénileg!
  • Az esemény nyilvános, szabadon megosztható, minden érdeklődő futót, sportolót szívesen látnak.

  • A Nemek csatája

    Szombathely - LvL Up Esport Bár - szeptember 10. szombat, 20:00

    Kezdjétek az évet egy rendbontó partyval. Most itt az idő, hogy megmutassátok melyik nem az erősebb, okosabb, ügyesebb. Menjetek és küzdjetek meg a dicsőségért!

    Egész este különböző feladatokban kell jeleskednetek, hogy a női vagy a férfi csapat szerezhessen több pontot. Természetesen a móka és kacagás mellett más jutalom is vár bennetek.


    Ujvári Tímea és Holdosi Attila

    Szombathely - Hemingway Cult & Bar - szeptember 10. szombat, 20:00

    Szombaton Ujvári Tímea és Holdosi Attila vár mindenkit magyar és külföldi slágerekkel a Hemingwayben!


    Hostile, Feretrum, Nightheaven

    Szombathely - Végállomás Klub - szeptember 10. szombat, 20:00

    Szeptember 10-én, szombaton az igazán kemény zenék kedvelőit várja a Végállomás. Érkezik a Feretrum, a Hostile és a helyi Nightheaven.

    Belépő 2.000 Ft, nyitás fél 8-kor.


    Szezonzáró Megborulás - SZECSEI

    Sárvár - Caracas Bulvár - szeptember 10. szombat, 22:00

    Szezonzáró Megborulás pres.: SZECSEI APÁNK a Caracasban! 1, 2, 3... BORULJ! FIGYELEM! Totális Megborulás Várható!

    Zene:

  • Szecsei
  • Brecsi & Kornél

  • IBIZA VIBE

    Szombathely - Palace Iron - szeptember 10. szombat, 23:00

    A leghíresebb parti sziget hangulata a Palace-ba költözik! Ez IBIZA VIBE lesz a javából!

    Hangulatfelelős:

  • IMRIK - Először a Palace-ban!
  • WHITENEGRO
  • BELÉPŐ

  • 3000 Ft

  • Esküvő Kiállítás 2022

    Vasszécseny - Ó-Ebergényi kastély - szeptember 11. vasárnap, 9:00

    Esküvő megszervezéséhez és lebonyolításához kapcsolódó szolgáltatások bemutatkozása, a helyszín megismertetése a házasulandó párokkal. A belépés díjtalan.


    Csehi Csodás Tanösvény Megnyitó

    Csehi - szeptember 11. vasárnap, 14:00

    Az „IDEHAZA” – A Magyar Vidékért Egyesület szeretettel hív és vár a „fésületlen, kócos, girbe-gurba” Csehi-hegyen kialakított tanösvény megnyitójára!

    Amikor a tanösvény gondolata megszületett, álomként gondoltunk arra, hogy Csehi felkerüljön a Hegyhát turisztikai térképére. Most pedig itt állunk a küszöbén, a megnyitó előtt. Nagyon jó érzés! Gyere el Te is, kíváncsiak vagyunk a véleményedre!

    Egyik újabb projektünk keretében a Csehi-hegyen alakítottunk ki egy kb 1,5 km hosszú tanösvényt, ami érinti a szilvást, a medvehagymást, a fenyvest, a gesztenyefákat, a kankalinost. Információs táblák kerültek kihelyezésre, amik a Hegyhát növény- és állatvilágát, hagyományait, szokásait ismertetik, az esőbeállók pedig nem csupán pihenésre, de csoportos foglalkozásokra is alkalmasak.

    Tulajdonképpen egy turisztikai megállópont került kialakításra, mely 6 pihenőpontból áll. Ezek közül a bejáratnál egy kerékpáros pihenőpont várja az érkezőt, ahol leteheti a biciklit és némi információhoz i hozzájut, ha probléma adódik, a kihelyezett kerékpárjavító eszközök a segítségére vannak. Így nem csupán a bakancsos , de a biciklis látogatókat is fogadni tudjuk!

    A kerékpáros ponthoz pedig a Tanösvény kapcsolódik, mint turisztikai attrakció, ezen akár egy órát is sétálgatva, kellemes időtöltésre számíthat a látogató.

    A projekt a Vasi Hegyhát-Rábamente Közhasznú Turisztikai Egyesület működési területére meghirdetett, VP6-19.2.1.-92-6.4-19 kódszámú, „Aktív turisztikai megállópontok kialakítása, fejlesztése” című felhívása keretében valósult meg, a szeptember 11-i megnyitóval vehetitek birtokba.

  • 14:00 Köszöntőt mond Zágorhidi Czigány Ákos, a Vasi Hegyhát Rábamente Egyesület elnöke és Nagy László, Csehi település polgármestere
  • 14:30 vezetett túra a Csehi Csodás Tanösvényen. Túravezető: Windisch Szilvia, az egyesület turisztikai referense.
    A túra kb. 1 órás időtartamú, zárt cipőt és kényelmes túraruhát javaslunk hozzá! Minden résztvevőt hasznos túratérképpel és a tanösvényen termett szilvából készült macaronnal ajándékoznak meg.
  • Érdeklődni lehet a csehicsodas_KUKAC_gmail_PONT_com e-mail címen, privát messenger-üzenetben vagy a 06306412090-es telefonszámon.

    Részvételi díj nincs, a program ingyenes.


    Hang-tér-kép / családi évadnyitó

    Szombathely - Fő tér - szeptember 11. vasárnap, 14:00

    A Mesebolt Bábszínház és partnerei családi évadnyitója Szombathely Fő terén. A belépés díjtalan. (Esőhelyszín: MMIK előtér)

    Színpadi produkciók:

  • Mesebolt Bábszínház - Szent Márton köpenye; Batu-tá kalandjai; A fabatkák kertje
  • Dr. Pesovár Ernő AMI - néptáncbemutató és táncház
  • LORIGO - táncbemutató
  • Egyéb programok:

  • kézműves foglalkozások (AGORA, Dr. Pesovár AMI, Berzsenyi Dániel Könyvtár, Mesebolt Bábszínház)
  • papírbábszínház (Berzsenyi Dániel Könyvtár)
  • tájékoztatás az intézmények 2022/23-as tanévre tervezett kínálatáról
  • a Mesebolt Bábszínház tavaszi pályázatainak eredményhirdetése

  • Narratív mitológiák - Ingyenes tárlatvezetés

    Szombathely - Szombathelyi Képtár - szeptember 11. vasárnap, 14:00

    El Kazovszkij: További képek az utolsó állat és ruméliai csillag történetéhez

    „... nagyon szeretem a néző felé irányuló háromszöget, ami különösen a nagyméretű installációk esetében támadó látvány. Az installációimra jellemzőek a Szküllára és Kharübdiszre emlékeztető két szikla közötti szorosok, amelyekben a nézőnek haladnia kell. Én az emberi helyzeteket mindig nagyon éleseknek látom, és annak akarom láttatni őket. A homály zavar és untat. A homály is reménytelen, de nem tragikus.” (El Kazovszkij)

    A tárlatvezetés következő témáját ismét a Képtár új állandó kiállításából hozzák: El Kazovszkij grafikájával ismerkedhetünk, mely feltárja előttünk az alkotó egyéni látásmódját és világszemléletét.

  • Tárlatvezető: Mácsadi Orsolya művészettörténész

  • A Schrammel-életmű háza: az Éva-malom története - ingyenes tárlatvezetés

    Szombathely - Schrammel-gyűjtemény - szeptember 11. vasárnap, 15:30

    A Schrammel-életműnek otthont adó épület, az egykori Éva-malom, a Thököly és a Rákóczi utca sarkán áll, közvetlenül a Városháza épülete mögött.

    A Szombathelyről készült útikönyvek, ismertetések, műemléki jegyzékek azonos módon ítélik meg az épület keletkezésének idejét, stílusát és funkcióját. A barokk korban malom volt, később lisztraktár. Az épületet a Műemléki Felügyelőség az 1950-es évek végén műemlék jellegűnek minősítette, ipari épület kategóriában. Közel 200 éves fennállása alatt viszonylag gyakori tulajdonosváltások követték egymást.

    Volt elektronikai üzlet, kínai áruház, legutóbb üresen állt, magánkézben volt. Végül az állam vásárolta meg és átadta működtetésre az önkormányzatnak, hogy itt helyezzék el Schrammel Imre, Kossuth-díjas keramikusművész életművét.

    Az emeleten berendezett állandó kiállításon kívül a földszinten időszaki tárlatok kapnak helyet, a pincehelyiségben pedig múzeumpedagógiai kézműves foglalkozás tartható.

  • Tárlatvezető: Kékesi Gábor szobrászművész

  • Jövő heti előzetes:

    Őrségi tekergés elektromos bringával

    Őriszentpéter - Harmatfű Természetiskola és Szálláshely - szeptember 12. hétfő, 9:00

    Könnyed őrségi bringatúra.

  • Útvonal: Őriszentpéter - Viszák - Kisrákos - Pankasz - Nagyrákos - Őriszentpéter
  • Kiinduló- és végpont: Őriszentpéter, Harmatfű Természetiskola és Szálláshely (Siskaszer 26/A)
  • GPS: 46.850654, 16.409820
  • Táv: 25 km
  • Részvételi díj: 8000 Ft/fő (SZÉP kártyával is fizethető!)
  • Előzetes jelentkezés: +36-94-548-034 vagy turisztika_PONT_orseg_KUKAC_onpi_PONT_hu
  • A túra min. 5 jelentkező esetén kerül megrendezésre, a résztvevők száma max. 10 fő. Jelentkezési határidő: a túrát megelőző nap 12:00.


    EXHIBITION ON SCREEN®

    Szombathely - AGORA – Savaria Filmszínház - szeptember 12. hétfő, 19:00

    Tárlatvezetés vásznon az AGORA – Savaria Filmszínházban.

  • EXHIBITION: A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig
    feliratos angol dokumentumfilm, 93 perc
  • A film előtt bevezetőt mond Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész. Az előadás 19.00-kor kezdődik. Jegyfoglalás: www.savariamozi.hu


    Martinus Orgonafesztivál

    Szombathely - Szombathelyi Székesegyház - szeptember 13. kedd, 19:30

    A Martinus Orgonafesztivál a Martinus Exclusive koncertek részeként 2017. szeptemberében indult, Lakner-Bognár András a Székesegyház karnagyának és orgonaművészének művészeti vezetésével. A székesegyházban álló 1999-ben épült nagyorgona - a budapesti Aquincum cég munkája-, közel 4500 sípjával, 54 hangszínváltozatával 3 manuálon és pedálon Nyugat-Magyarország legnagyobb és egyik legkiválóbb hangszere; így nemcsak a liturgia kísérője, hanem koncertek főszereplője is.

    A Martinus Orgonafesztivál eddigi több tucatnyi hangversenyén számos országosan és világszerte elismert művész szólaltatta meg az orgonát nagyszámú közönség előtt. A Martinus Orgonafesztivál keretében tavasszal és ősszel 3-3 hangverseny alkalmával szólalnak meg az orgona sípjai, különleges színfoltként Szombathely kulturális palettáján.

    2022. szeptember 13-án, kedden 19:30-kor Tabajdi Ádám orgonaművész hangversenye (a Xavier Darasse-ról elnevezett 13. Toulouse-i Nemzetközi Orgonaverseny I. és Közönségdíjasa).


    ÜZEMEN KÍVÜL - Kiállításmegnyitó

    Szombathely - AGORA MSH - szeptember 14. szerda, 17:00

    Benkő Sándor fotóriporter kiállítása. A kiállítást megnyitja Szenkovits Péter író, újságíró, köszöntőt mond Kozma Gábor újságíró.

    Több mint húsz éve menti meg az utókor számára – ha másképpen nem is, de fényképen dokumentálva - a pusztulásra ítélt üzemeket, folyamatokat, történéseket Benkő Sándor fotóriporter. Az egykoron gépektől zajos, élettel teli, olajos padozatú üzemcsarnokok mára mozdulatlanul, csendben őrzik a múltat, múzeummá kimerevített idősík-szeletté kovácsolt képekben.

    De az is lehet, hogy csak üres pusztaság, rét, vagy éppen társasház van a helyén. Az alkotónak nem az a célja a kiállítással, hogy múltat sírjon vissza, vagy éppen az időt állítsa meg, hisz egyrészt ez lehetetlen, másrészt a haladás, a fejlődés nem állítható meg. A kiállított képek csupán bepillantást engednek abba a ténybe, hogy valaha, valamikor más is létezett a bináris számok előtt – ennek állít emléket.

    A kiállítás megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében, szeptember 14. és október 6. között az AGORA MSH galériáján.


    Petőfi örök modernsége előadás-sorozat

    Szombathely - Szombathelyi Képtár - szeptember 15. csütörtök, 13:00

    A rendezvény a Petőfi színvilága – a népi díszítőművészet és tárgykultúra színhasználata a kortárs képzőművészetben című alkotóműhelyhez és kiállításhoz kapcsolódik.

    Program:

  • 13.00 Köszöntő, a FA Képzőművészeti Alkotóműhely bemutatása - Dr. Szántó István DLA festőművész, egyetemi adjunktus
  • 13.05 „Szabadság, szereTem!” Petőfi örök modernsége - Dr. habil. Fűzfa Balázs PhD irodalomtörténész, egyetemi docens
  • 13.35 Petőfivel „házról házra” – Rendhagyó verselemzés a néprajz felől - Dr. Gráfik Imre néprajzkutató, muzeológus, a néprajztudományok kandidátusa, nyugalmazott múzeumi főtanácsos
  • 14.05 szünet
  • 14.15 Kortárs népművészet – az 59. Velencei Biennálé tendenciái - Dr. Bordács Andrea PhD esztéta, docens, az ELTE SEK Vizuális Művészeti Tanszék vezetője
  • 14.45 Színosztályozás a magyar népi kultúrában - Bálizs Beáta PhD etnográfus, muzeológus
  • 15.15 szünet
  • 15.25 Aki ha élne, légtornász volna – A Petőfi-jelenség kultusza az irodalomban - Dr. Kovács Ágnes PhD irodalomtörténész
  • 15.55 Az előzetes színkeverés jelentősége a festészetben - Dr. habil. Losonczy István DLA festőművész, egyetemi adjunktus
  • 16.25 Üzenet Petőfi Sándornak - A népi vallásosság tárgyi szerei a (kortárs) mammonizmus, kronolatria és institucionalizáció diabolikus szövetsége ellen - Dr. habil. Hegyi Csaba DLA festőművész, egyetemi docens
  • 17:00 Petőfi színvilága. A népi díszítő- és tárgykultúra színhasználata a kortárs képzőművészetben kiállításmegnyitó
    A kiállítás 2022. november 15-ig tekinthető meg.

  • Ambrus Lajos: Nagy almáskönyv | könyvbemutató

    Szombathely - Berzsenyi Dániel Könyvtár - szeptember 15. csütörtök, 17:00

    A Berzsenyi Dániel Könyvtár sok szeretettel várja az érdeklődőket Ambrus Lajos író Nagy almáskönyv című kötetének bemutatójára, 2022. szeptember 15-én (csütörtökön) 17 órára. A szerzővel beszélget Szarvas József színművész.

    Alma - sokat használt, mindennapi szavaink egyike. Aligha gondolkodunk el azon, valójában hány almafajtát is ismerünk fel, tudunk megnevezni. Nagyapáink gyümölcskultúrája pedig maga volt az Eldorádó, mint tenyerüket, ismerték szülőföldjük gyümölcsfajait, telepítésük, ápolásuk, betakarításuk, eltartásuk, feldolgozásuk csínját-bínját, élvezetük örömét. Ez az apáról fiúra szálló tudás, ez az örökség mára elveszett - miként a Kárpát-medence almáskertjeinek zöme is a múlté. Ambrus Lajos íróként több évtizeddel ezelőtt merült alá a gyümölcsészet atlantiszi őstengerébe, és azóta hozza fel írásaiban leleteit: tudósít eltűnt dicsőséges almafajtákról, kertekről és "szenvedelmes", áldozatos életű kertészekről-pomológusokról. E könyv gyümölcsészeti búvárlatainak summázata. -- Élvezetes írásai a különleges képanyag és átfogó bibliográfia mellett kicsit sem lehangoló olvasmányok: Ambrus Lajos a Tündérkert mozgalom fáradhatatlan tagjaként arra buzdít, hogy fedezzük fel, ismerjük meg, szaporítsuk, védjük, terjesszük szűkebb otthonunk, tájegységünk kivesző gyümölcsfáit, és tegyük velük szebbé életünket.


    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Programajánló