Nincs programod Valentin-napra? Sétálj egyet temetőben!

Valentin-nap alkalmából szerelmes tematikájú sétával várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Budapest és Magyarország egyik legfontosabb temetőjében, a Fiumei úti sírkertben.

Akiket a sors összeköt – Szerelmek és szerelmespárok – ez a címe annak a tematikus sétának, amit a budapesti Fiumei úti sírkertben rendeznek idén Valentin-napkor. Célja pedig, hogy az emberek megismerjék az itt nyugvó nagy szerelmek, legendás szerelmespárok hol tragikus, hol boldog véget ért történeteit – közölte az intézet az MTI-vel.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A séta egyszeri, kizárólag február 14-én rendezik meg. Aki elmegy, az például megtudhatja, hogyan szerette Vörösmarty Mihály Csajághy Laurát, milyen volt Ady Endre és Léda kapcsolata, miért ért tragikus véget Móricz Zsigmond és Holics Janka házassága, vagy miért és hogyan vált el Mikszáth Kálmán a feleségétől, hogy aztán sírig tartó hűséget fogadjanak egymásnak mégis.

Tél a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben
Lengyel Alexandra

De szó esik majd a sétán Szántó Judit és József Attila kapcsolatáról, Konkoly-Thege Gyula és Dorothy Arents történetéről, a Barcza-Rotter Béla és Tamásy Mária műkorcsolyázó házaspár tragikus sorsáról, vagy Jászai Mari és Reviczky Gyula szerelméről is.

A NÖRI Valentin-napi sétájából a boldog történetek sem hiányoznak majd, így Arany János és Ercsey Julianna házasságát vagy Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Török Sophie szerelmi háromszögét is részletesebben megismerhetik a látogatók.

A sétán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a Fiumei úti sírkert honlapján, a Sírkerti séták menüpontban lehet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű