Puskás Tivadar egyeztetésre hívta a szombathelyi baloldal vezetőjét, Nemény szerint a többi képviselőt is meg kellene hívni

A szombathelyi közélet befagyott, a polgármester a háttérben akar egyeztetni.

Tisztelt Polgármester Úr!

Köszönöm a meghívást a mai megbeszélésre, arra ahol 8 éves polgármestersége alatt először akar beszélgetni ellenzéki frakcióvezetővel a költségvetésről. De ahogyan azt már telefonban is közöltem Önnel, értelmetlennek és komolytalannak látok bármilyen egyeztetést a költségvetésről előre megküldött írásos anyag nélkül. Sajnos kérésem ellenére mostanáig nem kaptam ilyen anyagot.

A város költségvetése sokkal fontosabb és komolyabb dolog annál, hogy felkészülés nélkül rögtönözzünk. Egy frakcióvezető sohasem magát, hanem a frakcióját és ezen keresztül a választókat képviseli. Semmilyen külön alkuban nem leszek partner!

Természetesen a városért érzett felelősség okán részt fogok venni valamennyi olyan egyeztetésen, ahol a közgyűlés minden mandátumot kapott képviselője személyesen, vagy delegálás útján ott lesz.

Közös felelősséggel tartozunk a város működőképességének fenntartásáért, ezért kérem, fogadja el a javaslatomat, és olyan megbeszélést hívjon össze, ahol valamennyien részt veszünk, továbbá készíttessen előtte egy anyagot, amiből dolgozni tudunk.

Ellenkező esetben magunk készítünk költségvetés tervezetet, mert a várost és lakóit nem hagyhatjuk bizonytalanságban.

Tisztelettel:

dr Nemény András
Éljen Szombathely!, frakcióvezető

A fenti nyílt levelet Nemény András osztotta meg a Facebookon.

A levélből kiderül, hogy Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) a háttérben akar egyeztetni, így valószínűleg ő is látja, hogy komoly gondok vannak a város működésében.

Harcias közlemények után háttéralkura készült a polgármester?

Tegnap (kedden) harcias közleményekkel állt elő az ellenzék és a városvezetés. Az Éljen Szombathely-frakció vezetője, Nemény András, miután kiderült Nem hajlandó összehívni a rendkívüli közgyűlést Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere 2019. January 29. 08:51 , hogy Puskás Tivadar nem hajlandó összehívni az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli közgyűlést, sajtótájékoztatón Szombathely gyakorlatilag nem fideszes város többé 2019. January 29. 14:57 jelentette ki, hogy Szombathely nem fideszes város többé.

A Fidesz-frakció pedig azonnal botránypolitizálással és politikai komédiasorozattal vádolta meg az ellenzéket A Szombathelyi Fidesz szerint az ellenzék politikai komédiasorozatot mutat be 2019. January 29. 15:45 .

Tény, hogy szorító a helyzet, meg kellene tárgyalni és el kellene fogadni a város költségvetését, de erre - előzetes egyeztetések nélkül - nem sok az esély a felkorbácsolt indulatok miatt. Ráadásul Molnár Miklós alpolgármestertől (Pro Savaria), Puskás Tivadar két hete megvonta a hatásköreit, az utóbbi nyolc évben ő volt az, aki a tervezetet összeállította és bemutatta a bizottságoknak és a közgyűlésnek. Most ez a feladat Puskás polgármesterre vár.

Az egészet egyébként az okozta, hogy Molnár Miklós segítségével a Fideszen kívüli többség a január 8-i rendkívüli közgyűlésen „Vége van, polgármester úr” – Szombathely is nemet mondott a rabszolgatörvényre 2019. January 08. 08:51 megszavazta, hogy az önkormányzati cégek bojkottálják a túlóratörvényt.

Nemény leveléből kiderül, hogy az ellenzék hajlandó az egyeztetésre, de csak előkészített anyag mellett, és akkor, ha arra meghívják az összes képviselőt. A város működőképessége a tét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet