9:54
A közgyűlés után összellenzéki sajtótájékoztató volt a folyosón.
Történelmi esemény zajlott abban az értelemben, hogy egy fideszes város elveszítette a többségét – mondja Nemény András. Az ügyet az összes ellenzéki párt támogatta (megemlítődik a Momentum és a Kétfarkú Kutyapárt, a V, mint Vas szakszervezetek is). A Fidesz magára hagyta a polgármestert, aki nem tudott mit kezdeni a helyzettel - teszi hozzá a frakcióvezető. További lépések következnek, operatív csoportot alakítanak, és végigjárják a nagy munkaadókat, és igyekeznek meggyőzni őket, hogy ők se alkalmazzák a törvényt.
Balassa Péter szintén mérföldkőről beszél, örül, hogy sikerült szakmai alapokon felülemelkedni a pártpolitikán. Összefogással a Fidesz-rezsimet meg lehet roppantani – mondja, majd bejelenti, hogy a Jobbik arra készül, mind az önkormányzati, mind az EP-választásokon -, hogy el kell takarítani a Fideszt. A Nyugat kérdésére Nemény azt mondja, „jó ügyek mentén” lesz még hasonló ellenzéki együttműködés.
A szakszervezetek országos demonstrációt szerveznek január 19-re, mondja Horváth Csaba (MASZ), amihez Szombathely is csatlakozik majd. A részletek később derülnek ki. Nemény sem zárja ki a további tüntetéseket.
Koroknyai Sándor
Koroknyai Sándor is live now.
9:45
Akkor vége van?
- kérdezi a jelenlevőket Puskás Tivadar.Vége van, polgármester úr
- válaszolja meglehetősen kétértelműen Nemény András.9.40
A közgyűlés elfogadta Balassa azt a módosítását, hogy megbízza az országgyűlési képviselőt (értsd: Hende Csabát), hogy kezdeményezze az ominózus törvény visszavonását. (Ez elég pikáns.) A közgyűlés pedig elfogadja magát az előterjesztést, ami alapján a szombathelyi városi cégek nem alkalmazhatják az úgynevezett rabszolgatörvényt. Ez bizony országos hír.
9:32
Nemény András szerint ebben (lásd: rabszolgatörvény) a kérdésben ők képviselik a többséget, és emlékezteti a polgármestert a tüntetőkre, arra, hogy a közgyűlésben az ellenzéki pártok korábban is több szavazatot kaptak, mint a Fidesz. Puskás szerint a Fidesz a népet képviseli, nem érdemes azt firtatni, ki a populista.
9:26
A polgármester megvédi a városi televíziót, merthogy a városlakók közül sokan innen szerzik az információt. Az ellenzék jókedvűen fogadja a védőbeszédet. Puskás Tivadarnak nincs könnyű dolga. Kicsit „odastylezik” Molnár Miklósnak. Balassa kikéri, hogy összemossák a baloldallal. Puskás már 1944-nél és a rasszizmusnál tart. Egyre messze kerülünk a rabszolgatörvényről.
9:21
Molnár Miklós azt mondja, nem tehet arról, hogy nincs itt a Fidesz. Támogatja, hogy a helyi tévé szervezzen szakmai fórumot, és ezen kifejthetné mindenki az álláspontját. Ami a rabszolgatörvényt illeti, vette a fáradtságot és elolvasta a törvényt, tárgyalt a helyi és országos multicégekkel, és ezért szeretné, ha megtárgyalná a város is. A városi televízió nagyon sok pénzt (84 millió forintot) kap a várostól, mégsem képes megszervezni, hogy ilyen dolgokról beszéljenek benne.
9:13
Puskás Tivadar először aggódik a Jobbik-szavazókért. Ami a javaslatot és a megszavazott napirendet illeti, arról úgy véli, „új helyzet van Szombathely politikai életében”. Valószínűleg Molnár Miklós és Balassa Péter gombnyomásáról beszél. „Összenőtt, ami összetartozik” – mondja. „Országos hír lesz belőle” – jósolja, és botrányos politikai cirkusz.
9:05
Balassa Péter (Jobbik) nagy vehemenciával támadja a túlóratörvényt és a kormányt, és közli, hogy meg fogja szavazni a javaslatot. Orbán Viktort már börtönben látja, legalábbis ezért fog harcolni.
8:58
A polgármester egyedül ül az ellenzékkel szemben, és ismétli tegnapi sajtóközleményben kiadottakat. Ennek lényege, hogy a Fidesz szerint csak politikai hangulatkeltésről van szó. Bekérték a városi cégek túlóra adatait, és értelmetlen az ellenzék felvetése. A cégek ugyanis nem kívánnak túlórát növelni.
8:46
Nem emlékszünk, hogy lett volna ilyen. Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) és Balassa Péter (Jobbik) megszavazta a napirendet. Így a rendkívüli közgyűlés nekiállt megtárgyalni a rabszolgatörvény szombathelyi cégekre vonatkozó javaslatát.
8:40
Kedd reggel rendkívüli közgyűlést tartanak Szombathelyen. A Fidesz-frakció egy hétfői sajtóközleményben (amit mi nem kaptunk meg) már jelezte, hogy nem megy el.
Viszont ott van Balassa Péter és Molnár Miklós, amiből még meglepetés is lehet.
Mi 20 éve tudósítjuk Önöket, ahogy most is. Támogasson, hogy ez máskor is megtehessük. Itt megteheti!
Az élő közvetítést itt találja
Előzmény
A rendkívüli közgyűlést a baloldali Éljen Szombathely-frakció kezdeményezte Az ellenzék kezdeményezi, hogy a szombathelyi önkormányzati szervezeteknél ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt 2018. December 28. 12:17 még december 28-án. Azért, hogy a szombathelyi önkormányzat intézményei, száz százalékos tulajdonú cégei ne alkalmazzák a rabszolgatörvényként elhíresült túlóratörvényt. Ezt úgy lehet elérni, ha a közgyűlés hoz egy határozatot, amiben utasítják az intézmény- és cégvezetőket, hogy naptári évenként 250 óra, kollektív szerződés esetén az évi 300 óra rendkívüli munkaidőt ne lépjék túl
önként vállalt túlmunka
megnevezéssel sem, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeret ne alkalmazzanak.Így ki lehet mondani, hogy Szombathely elutasítja a rabszolgatörvényt, ahogyan ezt több városban már megtették A szombathelyi ellenzék bojkottálni akarja a túlóratörvényt, három városban már megtették 2018. December 29. 14:49 .
A törvényről írtunk már részletesen Két és fél évet is várhat majd a túlórapénzére vagy a szabadnapjára 2017. April 20. 18:54 , december 12-én botrányos körülmények között Megszavazták a rabszolgatörvényt, az ellenzék kivonult 2018. December 12. 10:27 fogadta el az országgyűlés, egészen karácsonyig tartó, országos tüntetéssorozat indult ellene, Szombathelyen december 18-án volt egy nagyobb
Hende majdnem nagyobb fújt kapott, mint Orbán - Élőztünk a szombathelyi tüntetésről 2018. December 18. 17:56 , és január 4-én egy kisebb demonstráció
Zúgott a mocskos Fidesz - a szombathelyi tüntetők fütyültek a hidegre és a hóesésre, 2,5 kilométert meneteltek (Frissítés) 2019. January 04. 17:11 . Egy közvélemény-kutatás eredménye
A magyarok háromnegyede ellenzi a rabszolgatörvényt, kétharmada támogatja a tüntetéseket 2018. December 22. 15:42 szerint a magyarok háromnegyede, és még a Fidesz szavazóinak kétharmada is elutasítja a törvényt.
Ahogy korábban írtuk A szombathelyi ellenzék bojkottálni akarja a túlóratörvényt, három városban már megtették 2018. December 29. 14:49 , az ellenzéknek erre megvolt az esélye, hiszen ha a teljes baloldali frakció mellé áll Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) és Balassa Péter (Jobbik), akkor 11 szavazatuk van, szemben a Fidesz 10 szavazatával. A 11 szavazat egyébként minősített többséget jelent, amivel akár rendeletet is lehet alkotni.
Balassa nemrég a forgalomlassító demonstráción Sokan szimpatizálnak a tüntetőkkel - 35 autóval lassítják a forgalmat a 86-oson, Szombathely közelében (Frissítés) 2019. January 04. 13:44 videóban jelentette be, hogy megszavazza a baloldal kezdeményezését.