Race 001. Ez volt a rendszáma annak az autónak, amelyik a szalagkorlátot legyalulva halálra gázolt egy ártatlan embert - írta Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely a néhány napja az Árpád hídon történt halálos gázolás kapcsán, melyben két autós és egy kerékpáros volt érintett. A főpolgármester szerint ebből is látszik, hogy "nem egy szerencsétlen véletlenről" van szó.
Hozzátette, hogy habár a sebességmérő kamerák felszerelése állami feladat lenne, a főváros nem vár tovább: 48 sebességmérő kihelyezését készítette elő.
A Telex egyébként annak is utánanézett, hogy a Jármű Szolgáltatási Platform adatai szerint a Race-001 rendszám egy Mercedes-AMG E 63 S-hez tartozik, amelyet 2018-ban vettek nyilvántartásba Magyarországon. Eddig három tulajdonosa volt. Az autóval tavaly júliusig majdnem 93 ezer kilométert tettek meg.