Nehéz közhelymentesen szólni egy olyan estéről, amelynek fókuszában fogyatékkal élő gyerekek állnak. Állnak, néha zavartan, kezüket tördelve máskor felszabadultan énekelnek, jókedvűen palotást táncolnak, vagy csak kis ovisként lufival ugrabugrálnak. Gyerekek, a Rumi Többcélú Gyógypedagógiai Intézmény sérült lakói, akik beszélni se feltétlenül tudnak, de egy speciális színkotta segítségével tangóharmonikázni vagy zongorázni tanulnak. Ösztönből érzik a ritmust, és sugározzák a zenét. Nekem nem egyszer potyogtak a könnyeim, nehéz is nem elérzékenyülni azon, amikor látod a gyermekarcokon az örömöt, az igyekezetet, tánclépések közben a figyelmet, és azt, mennyire vágynak az elismerésre, az elfogadásra és a nézők szeretetére.
Lám-lám, nincsenek lehetetlenek...
Szendrő Attila álma is teljesült, a fogyatékkal élő fiú igazi karmesterként jött-ment és a szombathelyi zenekart dirigált. Ő nem rumi kastélyból való, idősebb annál, Zsirán él. Története pedig ott kezdődött, hogy Mérei Tamás, a szombathelyi szimfonikusok igazgatója pár hete kapott egy üzenetet, amiben egy hölgy egy facebook-posztra hívta fel a figyelmét. Szendrő Attila, a Zsirán, a Fogyatékosok Otthonában élő fiatalember a következőt írta:
Egyik nagy álmom, ami azt hiszem sohasem fog beteljesedni, szeretném egyszer Rossini tolvaj szarka nyitányát elvezényelni egy szimfonikus zenekarnak, imádom ezt a nyitányt!
Csodák márpedig vannak, és nem csak azért, mert Radics Gigi, Mérei Tamás és a Savaria Szimfonikus Zenekar színpadi jelenlétük minden pillanatában nagy-nagy szeretettel fordultak a sérült gyerekek felé. Hanem azért is, mert a szombathelyiek is vevők voltak erre a speciális „segítő” projektre, teltház volt. (Sajtósként sem potyáztunk, mi is megváltottuk a magunk belépőjét.) És ha számokban mérjük, 1.023.000 Ft jött össze a koncert utáni adományokkal együtt, amelyet természetesen a Rum kastélyban élő gyerekekre, fejlesztésükre fordítják majd.
Végezetül én sem tudok már mást mondani, mint amit ma reggel Mérei Tamás idővonalára kiposztolt: „Mi "csak" a segítségünket, összefogásunkat adhattuk, de amit ezek a csodálatos gyerekek adtak nekünk, arra nincsenek szavak…”
