Radikális intézkedéseket hoztak a csehek, különben összeomlana az egészségügyi rendszer

Új óvintézkedéseket, a közéletet és a gazdasági életet tovább korlátozó döntéseket hozott a cseh kormány szerda délelőtti rendkívüli ülésén a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében.

Csütörtöktől kezdve Csehországban az alapszükségleti termékeket árusító boltokon kívül bezárják az összes üzletet és szolgáltatást - jelentette be Andrej Babis kormányfő az ülés utáni sajtótájékoztatón.

Korlátozzák a lakosság szabad mozgását is, kivételt képez a munkahelyre való eljutás, a szükséges bevásárlás és az egészségügyi központok felkeresése. Az új korlátozó intézkedések november elejéig maradnak érvényben.

Andrej Babis elnézést kért a lakosságtól és a vállalkozóktól az intézkedések okozta problémákért, de hangsúlyozta, hogy "a döntést a lakosság életének védelme érdekében" hozta meg a kormány.

A kormányfő elmondta: az eddigi óvintézkedések nem hozták meg a várt eredményt, a járvány gyorsan terjed, ezért radikális lépésekre volt szükség, mert különben a prognózisok szerint november elején összeomlik a cseh egészségügyi rendszer.

Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint a fertőzés terjedési mutatója 1,37-1,47 között mozog. A hatóságok korábban azt közölték, hogy a közéletet és a gazdasági életet korlátozó intézkedéseket akkor függesztik fel, ha ez a mutató 0,8-re csökken. A járvány tetőzése november 3. és 11. között várható - jelentette ki a miniszter. A hatóságok szerint a kórházak rövidesen rendkívüli nyomás alá kerülnek, ezért Prágában már épül egy tábori kórház 500 férőhellyel.

Babis azt mondta, hogy az intenzív kezelésre alkalmas speciális kórházi ágyak számát sikerült 4800-ról 15 400-ra emelni, a kormány pedig további 2500 ilyen kórházi ágyat rendelt. A kormányfő szerint Csehország külföldi segítséget is kért, és például az Egyesült Államokból rövidesen 28 orvos érkezik a cseh egészségügyi intézményekbe.

A legfrissebb adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma már meghaladja a 113 ezret.

Pozitív lett a koronavírustesztje Jan Hamácek belügyminiszternek, az országos válságstáb elnökének is. Hamácek, aki valószínűleg Miroslav Toman mezőgazdasági minisztertől kapta meg a fertőzést, karanténba vonult, és otthon dolgozik. Toman vasárnap jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje, és karanténban lesz tíz napig.

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel közölt kimutatásból kiderül, hogy kedden 11 984 fertőzöttet igazoltak újonnan a laboratóriumi vizsgálatok, ami az eddigi legmagasabb szám. Bár az esetek többségében a fertőzés vagy a betegség lefolyása enyhe, a kórházakban kezeltek száma már meghaladja a négyezret, a súlyos esetek száma 634, közülük több mint háromszázan lélegeztetőgépre szorulnak. A halálos áldozatok száma 1619-re emelkedett.

Szerda reggeltől országszerte a köztereken és a gépkocsikban is kötelező a szájmaszk viselése. Ez alól kivétel, ha az utcán vagy az autóban kizárólag családtagok vannak együtt, illetve ha az emberek sportolnak. Zárt termekben, tömegközlekedési eszközökön a maszkok viselése már néhány hete kötelező.

Csehországban október eleje óta szükségállapot van érvényben. November elejéig zárva vannak az iskolák, a vendéglők, a klubok, és szüneteltetik a kulturális, valamint sportrendezvények megtartását is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek