Részben kiürítették a tábort, ahol koronavírusos betegeket találtak

A két fertőzöttet a Szent László kórházba szállították, a fiatalok egy része elhagyta a tábort.

Ahogy arról lapunk is beszámolt Koronavírus-fertőzöttek egy magyarországi táborban 2020. July 08. 07:17 , kedden két koronavírusos beteget találtak a Rákóczi Szövetség sátoraljaújhelyi táborában.

A Kárpát-medencei, diaszpórában élő középiskolásoknak, egyetemisták számára szervezett tábor programjain 250 fiatal vesz rész, és egy délvidéki tanár és diák tesztje bizonyult pozitívnak.

A Magyar Nemzet információi szerint egyikük magyar, másikuk szerb állampolgár.

A lap úgy tudja, őket a Szent László kórházba szállították.

„A fertőzöttekkel szorosan érintkező táborozókat még a táborban azonnal elkülönítették, a délvidékiket (20 fő) busz szállított haza és ott saját országuk szerinti eljárásrend alapján figyelik meg őket, 27 magyar állampolgár szintén elhagyta a tábort, otthoni megfigyelést előírva számukra. Azon további táborozókat és személyzetet, akiknél felmerül a szoros kontaktus a pozitív esetekkel, szintén otthonukban figyelik meg” – írja a Magyar Nemzet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek