Hát ez nem igaz…- kuncog mellettem a nyugdíjas hölgy, amikor a korabeli szobabelsőben egyenként azonosítja a 70-es évek szekrénysorain gyűjtögetett fétistárgyakat: a hímzett terítőkön pihenő porcelánnippeket, a jugoszláv konyakos üveget, a makkos röviditalos poharat. A Munkácsy tévében a hóförgeteggel küzd a Delta sarkvidéki kutatója.
A hölgy Nyíregyházáról jött, a Kisfaludy kiállításért nézett be a zalaegerszegi Göcsej Múzeumba, és nem is sejtette, mi vár rá, amikor a múzeum oldalsó szárnyának termeibe lépett. Az „Atyavilág, milyen ruháink voltak” - hallom már távolabbról, amikor sikerül beazonosítania a Kádár-kor újabb és újabb retro gyöngyszemeit.
„Mi lenne, ha nem volna szocializmus? – Minden”
Mi sem bírunk magunkkal, nem lehet nem nosztalgiázni, mert a lábunk előtt hever a gyermekkor: az óvodai kantáros kék egyennadrág, a parányi vaságy, a piros-fekete puff és a Tulipán presszó kávéscsészéje, a Márka üdítő és az iskolaköpeny, a kártyanaptárok - itt kísértenek az átkosban leélt éveim.
Órákig időzünk, pedig viszonylag kicsi a tér. Tematikus boxokban tárul elénk a 3,60-as kenyér korszaka: május 1-jei felvonulókkal, GMK-s szerelőműhellyel, korabeli presszóbelsővel, bölcsödével, úttörőtáborral, irodával. Ügyesen kihasználják a szűkös teret, a tárlat berendezői a legapróbb részekre is kínosan ügyeltek. A nappali letaglóz, még az enyves falfestés is, az a hengerezett nagyvirágos, a vas virágtartókban ott a futó, a falakon pedig a subának csúfolt falvédők.
A hetvenes évek megidéződnek szövegekben is, kis ismereterjesztést kapnak, akik nem tudják hova tenni a munkásőröket és úttörő-egyenruhát, és nyugati kölcsönből fusizós áljólétet teremtő szocialista kis-Magyarországot. (Innen értesülök róla, hogy egy évben születtem a Hello Kittyvel és a „Különben dühbe jövünk” című opusszal.) Találunk értelmező kisszótárt, olyan elengedhetetlen fogalmakkal, mint Babetta, COCOM-lista, építőtábor, szocialista összeköttetés – na ez most is él. Olvashatunk az iparosodó Zalaegerszegről, a gyorsan fejlődő megyeszékhelyről, amelynek lakossága pár évtized alatt 27 ezerről 52 ezerre duzzadt.
„Mi a konyak? Az az ital, amit a munkásság és a parasztság választott képviselői által fogyaszt.”
Leülős kis boxokban korabeli agit-prop stílusban forgatott dokumentumfilm pereg az egyre virágzóbb és iparosodóbb Göcsejről. Másutt korabeli fényképek, amatőr falusi homevideó, fejkendős mamával, otthonkás nénikkel és búcsúba igyekvő, kötött kardigános térdszoknyás kislányokkal.
Ahány tárgy, annyi emlék – muszáj nosztalgiázni. A bölcsődei fotóról beugrik az anyukám mesélte kép, hogy a hetvenes évek gyermekmegőrzőiben reggelente meztelenre vetkőztetve, egy ablakon adtak be minket napközbeni tárolásra. Az anyák nem látták milyen egyenruhát adtak ránk. Délután aztán megint meztelenül kaptak vissza.
Egy vitrinben korabeli szakácskönyv, napi lebontásban tálalja, mikor mit főzzön a modern háziasszony. November 7-ére karotta krémlevest (villával pépesítve), töltött sertésszeletet, lencsés rizst, csúsztatott palacsintát vagy kijevi kelvirágot ajánl.
A kiállítást Béres Katalin történész rendezte – mesélik a pénztárnál –, és nagy összefogással valósult meg. A zalaegerszegiek rengeteg tárgyat ajánlottak fel és ajándékoztak a múzeumnak, amelyek közül a legjellegzetesebbeket választották ki. A kiállítás amúgy nem előzmény nélküli, korábban rendeztek már hasonló tematikában 50-es, és 60-as évekről is hasonló nosztalgikus tárlatot. (A kiállítás október 27-ig lesz látható a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban.)
