Április 29-én több mint 11 ezer, határon innen és túli fiatal találkozhat majd a pápával a Papp László Sportarénában - mondta Fábry Kornél, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója és Gábor Miklós, az MKPK Ifjúsági Bizottságának irodavezetője a Magyar Kurírnak.
Fábry elmondta, a találkozót egy felvezető show-val indítják, ahol elhangzanak részletek Ferenc pápa Christus vivit kezdetű apostoli buzdításából, amit kifejezetten a fiatalokhoz írt. Közben kisfilmek mutatják majd be a pápát megválasztásától egészen az ifjúsági világtalálkozón elhangzott gondolatokig. A Szentatyát - aki a megérkezése után körbemegy az Arénában - énekkel fogadják majd.
Megjegyezték, a eseményen zenél majd Forráspont Band és a 4 Akkord Show Kórus is, de felcsendül a pápalátogatásra írt dal
Himnusz is készült a pápalátogatásra 2023. April 11. 16:06 is.
Sőt, Rúzsa Magdi is fellép majd.
Az eseményre 8 és 25 év közötti gyerekeket várnak, de a szervezők szerint többen jönnének, mint amennyien beférnek.