10 milliós pert nyert a pedagógus, lóvasútból lett villamos, új néven a veszprémi kézilabda

A fővároson kívüli független sajtó hírösszefoglalója Szombathelytől Miskolcig, Szegedtől Sopronig.

Vége a kényszerszünetnek, folytatódik a Diósgyőri vár felújítása. 10 milliós pert nyert egy pedagógus Debrecenben, az aikidó nagymestere Sopronban. Telt ház a Kecsup országos sajtónapján, négy és fél órás vonatozás vécé nélkül Szombathely és Pécs között. 1908-ban indult el az első villamos Szegeden, a tantestület tiltakozása ellenére választottak igazgatót Szolnokon, új neve van a veszprémi kézilabdának – többek között ezek a témák érdekelték ezen a héten a Budapesten kívüli független újságok szerkesztőségeit és olvasóit.

Borsod24 - Három éve húzódik a Diósgyőri vár felújítása

Egy év kényszerszünet és kétmilliárd forint plusz költség után idén tavasszal ismét felvonult a kivitelező és folytatódott a Diósgyőri vár felújítása. A hányatott sorsú építmény rekonstrukciója a legfrissebb hírek szerint 2025 tavaszán befejeződhet, de a helyiek kezdenek kissé szkeptikusak lenni.


Debreciner: Közel 10 millió forintot ítélt meg a bíróság egy pedagógusnak a Debreceni Tankerülettel szemben

Újabb ítéletet hirdetett a Debreceni Törvényszék egy pedagógusperben. A tanítónő nemcsak a helyettesítések után járó, elmaradt illetménypótlékait kérte a Debreceni Tankerületi Központtól, hanem még a státusztörvény hatályba lépése előtt rendkívüli lemondással azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát.

A bíróság a július 4-i ítéletében a 74 ezer forint illetmény megfizetése mellett 6,46 millió forint végkielégítést, 2,83 millió forint távolléti díjat ítélt meg a tanítónőnek. Ez kamatokkal együtt közel 10 millió forintot jelent. A munkáltatónak további 533 ezer forint perköltséget és 562 ezer forint eljárási illetéket is ki kell fizetnie. Részletek a Debreciner cikkében.


Enyugat.hu: Az aikido nagymesterétől tanulhatnak Sopronban a sportolók

Negyedszer nyerte el a Magyarországi RAJI BUDO Iskola Nemzetközi Nyári Aikido Táborának rendezési jogát az Aikido Meishin Egyesület. A SMAFC Aikido szakosztálya a sportág nagyjait hozza Sopronba - írja az Enyugat.hu.

Július 3. szerdától július 7. vasárnapig tart a Jaff Raji nemzetközi iskolavezető nagymester által vezetett intenzív szeminárium, ahol naponta több edzésen vehetnek részt a hazai aikidósok mellett a francia, chile-i, osztrák és a Kárpát-medencéből érkező sportolók.


KecsUP Hírek - Telt ház fogadta Puzsér Róbert és Gulyás Márton pódiumbeszélgetését a KecsUP Országos Sajtónapján (videóval)

Június 29-én, szombaton telt ház előtt zajlottak a KecsUP Hírek által szervezett Országos Sajtónap pódiumbeszélgetései, amelyek során a résztvevők Gulyás Mártonnal, a Partizán főszerkesztőjével és Puzsér Róbert publicistával elemezték a vidéki nyilvánosság helyzetét, illetve a hazai média szerepét.

Az eseményen jelen voltak a vidéki független sajtó képviselői, de országos sajtóorgánumok is tiszteletüket tették a rendezvényen, amelynek célja a vidéki és országos újságok közötti párbeszéd erősítése, a független hazai újságírás kihívásainak megvitatása, valamint az olvasókkal való találkozás és bemutatkozási lehetőség volt.


Nyugat.hu: Ha kalandra vágyik, utazzon vécé nélküli vonaton Szombathelyről Pécsre

A Nyugat.hu egy olvasója mesélte el alapnak a történetét. Amikor felszállt a Szombathelyről Pécsre tartó, négy és fél órás útra induló vonatra, észrevette, hogy a szerelvényen lévő egyetlen illemhely le volt zárva. Tévedésre gyanakodott, de - mint írta - ő tévedett.

A MÁV úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy három megállóban adott lehetőséget a vasútállomások vécéjének használatára. Erről azonban a felszállás előtt nem értesítették az utasokat. Részletek a Nyugat.hu cikkében.


Szegeder: A lóvasútból lett villamos története

1884 nyarától lehetett Szegeden utazni a város új tömegközlekedési eszközén, a lóvasúton, amely a Nagyállomás és Rókus pályaudvar között járt. A használat során azonban technikai problémák adódtak, emellett a járművek kapacitása sem volt elegendő a város egyre növekvő közlekedési igényeinek kielégítésére.

1892-ben egy bécsi vállalat aztán ajánlatot tett egy villamosvasút kiépítésére, így az első járat, mely nem bionikus meghajtású volt, 1908-ban indult el Szegeden a lóvasút vonalán.


Szol24 - A tantestület tiltakozása ellenére választottak igazgatót Szolnok legjobb gimnáziumában

A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumot a megye legjobb középiskolájaként tartják számon és évről évre előkelő helyen szerepel az országos ranglistán is. Ezúttal mégsem a kiváló eredményeikkel kerültek a Szol24 címlapjára, hanem egy botrányos igazgatóváltással. A tantestület szerint a tankerület döntésével veszélybe került az intézmény jó híre.


Veszprém Kukac: ONE – A veszprémi kézilabda új neve és élete

A ONE Veszprém kézilabdacsapat új névvel és Xavi Pascual mesterrel indult az idei megmérettetésekre. Az első, igazi nagy összecsapás a BL-csoportmérkőzés rangadója lesz. Mondjuk, a Párizs vagy a Berlin ellen. Esetleg a szegedi derbi lehet mérvadó és útmutató. Új életének igazi mérföldköve mégis az lesz, amikor a kieséses szakasz végén kell eljutni az FF4-be.

A sorsolást látva, brutálisan nehéz ellenfele lesz a Pascual vezette együttesnek: a Barcelona, Aalborg, Magdeburg és a Kielce is szembe jöhet a veszprémiekkel. Az számít majd az első igazi mércének.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet