A világvége kezdete, a kocsmakultúra végnapjai, az akkugyár pandái

A fővároson kívüli független sajtó heti hírösszefoglalója Szombathelytől Miskolcig, Szegedtől Sopronig.

Egy agyrázkódásig vert tinédzser, az akkumulátorgyárak által finanszírozott állatkerti pandák, negyven lecserélendő országgyűlési képviselő, a kocsmakultúra végnapjai, a világ összeomlásának pontos időpontja, egy lebontott rendőrpalota, egy épülő menekülttábor és az összeomlás szélére kerülő városi közlekedési vállalat szerepel a heti vidéki médiaajánlóban, amely a független portáloktól érkezett.

Debreciner: Pandák akkumulátorra kötve

Hungarocellből épített állatok helyett akár valódi óriáspandákat is hozhatnak a kínaiak Debrecenbe. A jó kormányzati kapcsolatok miatt egyáltalán nem zárható ki, hogy valamikor egy ilyen ritka emlős érkezik Debrecenben Salát Gergely sinológus szerint. A debreceni állatkert egy sejtelmes közleményben utalt rá, hogy tervezik a pandák bemutatását.

Ők nem válaszoltak a Debreciner kérdésére, de a közeli Nyíregyházi Állatparktól megtudta az újság, hogy náluk nem jelentene kihívást az állatok tartása – írta meg a Debreciner.


Szol24: Inog a szék az országgyűlési képviselő alatt, tisztogatási hullám jöhet a Fideszben

Idén január végén még egyáltalán nem a jelenleg is tapasztalható krízishelyzetben teltek a kormánypártok mindennapjai, a kegyelmi botrány okozta sokkhatás és Magyar Péter megjelenése azonban felülírt mindent. A Tisza Párt remek EP-eredménye stabilizálta a támogatottságát és egyre közelebb mérik a Fideszhez, ebből egyes források arra következtetnek, hogy Orbán Viktor komoly lépéseket tesz majd az országgyűlési képviselői kör átalakításában – írta meg a Szol24. Egy ilyen helyzetben a szolnoki polgármesteri pozíciót „elvesztő” Kállai Mária is számolhat a bukás veszélyével.


KecsUp: „A kocsmák ideje szép lassan, de biztosan lejár” – interjú egy borozó tulajdonosával

Eltűnőben van a klasszikus kocsmakultúra, mára szinte csak törzsvendégek járnak Kecskemét egyik legrégebbi vendéglátóhelyére, a Szívós borozóba. Tóth Imrével, a fogadó tulajdonosával a KecsUp beszélgetett arról, hogy milyen tényezők befolyásolták a vendégek eltűnését és a fiatalok hiányát a tradicionális kocsmákban. A tulajdonos töretlen elhivatottsággal és lelkesedéssel dolgozik, ám véleménye szerint ezeknek a helyeknek az ideje szép lassan, de biztosan lejár.


Veszprém Kukac: Összeomlás: megúszhatjuk vagy egy új civilizáció kezdődik?

Európa egyik fele ég, a másik víz alatt. Ha sürgősen nem változtatunk az életmódunkon és nem helyezzük új alapokra a világgazdaság működését, akkor egyre elviselhetetlenebbé válik az élet a Földön és elkerülhetetlen az összeomlás. Az elkövetkező évtizedekben fog eldőlni az emberiség sorsa – állítják a tudósok a Veszprém Kukac cikkében.

Dr. Szathmáry Eörs Széchenyi-díjas evolúcióbiológus, az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság elnöke, az Ökológiai Központ kutatóprofesszora 2050 körüli időpontra teszi a civilizációs összeomlást. Dr. Gelencsér András akadémikus, a VEAB elnöke, egyetemi tanár 2040-re.


Nyugat.hu: Agyrázkódásig vert egy 32 éves ökölvívó egy 14 éves fiút a Haladás edzésén

Egy édesapa kereste meg hosszas vívódás után a Nyugat.hu-t azzal, hogy gyermekét szeptember 17-én megverték a Szombathelyi Haladás VSE ökölvívó termében. A 14 éves fiút egy 32 éves bokszoló hívta ki, ő pedig nem mert nemet mondani, felment a szorítóba, ahol a férfi úgy megverte, hogy az eszméletét is elveszítette. A fiúért édesapja ment edzés után, akinek először nem mert beszámolni a történtekről, de amikor otthon nagyon szédült és többször hányt, már kénytelen volt elmesélni az esetet.

Ezek után szülei bevitték a Markusovszky-kórház sürgősségi osztályára. Két orvos is megállapította az agyrázkódást. Feljelentést tettek, a Szombathelyi Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Részletek a Nyugat.hu cikkében.


Szegeder: Lebontják a Párizsi körúti rendőrpalotát, ami tényleg párizsira emlékeztet

Statikailag veszélyesnek minősítették és lebontják a szegedi Nagykörúton lévő ikonikus rózsaszín épületet, a rendőrpalotát. A dolgozókat ideiglenesen a megyei rendőrség többi ingatlanában helyezik el, erre 150 millió forintot fordíthat a belügyminiszter. Hosszú távon a megoldás az lehet, hogy a bontás befejeztével a régi épület helyén lesz egy új, de az is elképzelhető, hogy egy állami, vagy akár önkormányzati tulajdonú ingatlanba költözik majd a kapitányság. A Párizsi körút kellően hunyorítva akár egy rúd parizerre hajazó épületét pedig valószínűleg nem sokan fogják hiányolni - írja a Szegeder.


ENyugat.hu: Gulyás Gergely állítja, soproni iskolások fognak Csermajorban táborozni

Vitnyéd melletti Csermajorban semmilyen menekülttábor nem lesz, a kormánynak semmilyen ilyen terve nincs - jelentette ki Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely kifejtette, hogy az osztrák belpolitikában elhangzott állításokkal ellentétben a magyar kormány álláspontja egyértelmű: Magyarország eddig is védte Európát a migrációtól és ezt követően is meg fogja védeni Európát, így Ausztriát is a bevándorlóktól.

Két héttel ezelőtt a Nyugat.hu helyszíni riportban írta meg, hogy rendőrök őrzik a vitnyédi Csermajor területét, ahol a hírek szerint menekülttábor épül. Az építkezés azóta is tart, a kormány homályos magyarázatokba bonyolódik. Részletek az Enyugat.hu írásában.


Borsod24: Áll a bál az ezer sebből vérző miskolci tömegközlekedés ügyében

Egymásnak esett az éppen távozó alpolgármester és a megyeszékhely közlekedési vállalatának vezetése, miután a felelős városvezető egy közleményt juttatott el az MTI-hez a helyi állapotokról. Badány Lajos ebben a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos problémákról beszélt, amelyek miatt büntetőeljárás folyik a vállalattal szemben. A cég vezetése azonban éppen őt okolja a kialakult problémákért és jogi lépésekkel fenyegetőzik az ügyben – számolt be a friss fejleményekről a Borsod24.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet