Kampányközi sajtótájékoztatót tartott a Híd a jövőnkért Egyesület, amely Dani Rudolfot indítja képviselőjelöltként a 4-es körzetben a sárvári időközi önkormányzati választáson augusztus 30-án.
Az egyesület elnöke, Németh Zsolt szerint az egyesület arra vállalkozik, hogy a várost megfelelő szakmaisággal, politikamentes irányítással és olyan fejlesztési irányelvek mellett próbálja támogatni, ahol az emberi közösségeket értéknek tekintik.
Kiemelte, hogy olyan jelöltet kerestek, aki képes többek között az emberi kapcsolatokat jó irányba terelni. Németh Zsolt nyomatékosította, hogy Dani Rudolf az, akit támogatnak.
Dani Rudolf kijelentette, hogy számára inspirációt ad az, hogy tud tenni azért, hogy Sárvár szebb, biztonságosabb és élhetőbb legyen. Kiemelte azt is, hogy ahhoz, hogy ez sikerüljön, szükség van megfelelő szakemberekre is. Arra ösztönzi a fiatal szakembereket, hogy maradjanak Sárváron, hiszen ott is akad bőven feladat.
A képviselőjelölt augusztus 9-én 15 órától a Petőfi lakótelepen, a volt Barnevál főbejáratánál várja az érdeklődőket egy kötetlen beszélgetésre.
A Helyi Választási Bizottság hét jelöltet vett nyilvántartásba: