Sárkányhajózni könnyű is meg nehéz is. Sárkányhajózni jó. A sárkányhajó egy speciális, sárkányfejjel és farokkal díszített hajó/csónak. A versenyeken 18-20 versenyző, két oldalt arccal előre ülve egytollú lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót.
A sárkányhajózás olyan közösségteremtő és fejlesztő sport, amelyben egyszerre, egy célért több mint 20-an küzdenek. Az evezés technikáját bárki könnyedén elsajátíthatja. Te is meg én is. A tűzoltók is és az önkormányzati dolgozók is.
A sportágat 1998-ban a Magyar Sárkányhajó Szövetség honosította meg Magyarországon, és ezidáig öt város büszkélkedhet azzal, hogy tradicionális sárkányhajó fesztivál helyszín. Ilyen például Szombathely, ahol szombaton rendezték meg a IX. Szombathelyi Sárkányhajó Fesztivált a Csónakázó-tavon. Csak úgy habzott a víz a sárkányok alatt.
Az ünnepélyes megnyitó után a futamokat azonnal indították, amelyek egész nap zajlottak. A különleges feszten számtalan egyéb program is várta a nagyérdeműt, és természetesen ételből és italból sem volt hiány. Emellett verseny is volt persze. A szombathelyi tűzoltók nyertek, és az önkormányzatisok lettek a másodikak. Jó móka volt.
Végeredmények:
Open Kupa 200 m:
Házisárkányok Kupája:
Vegyes Kupa 200 m:
Vegyes Kupa Szombathely 200 m:
Marathon Open Kupa végeredmény
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!