Sárváron és környékén dolgozó drogdílert kaptak el a rendőrök

Befejezték a nyomozást, két nagy értékű gépkocsit, műszaki cikkeket és arany ékszereket foglaltak le tőle.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytatott egy 34 éves Vas megyei férfi és 27 társa ellen kábítószer-kereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A nyomozás során beszerzett adatok alapján a férfi hasonló bűncselekmények miatt már többször került a Rendőrség látókörébe.

Police.hu

Az adatgyűjtések, kihallgatások és házkutatások során a nyomozók a férfi rábapatyi lakhelyén, digitális mérlegeket, nagy mennyiségű kábítószer csomagolásához, értékesítéséhez és porciózásához használt eszközöket foglaltak le. Megállapították, hogy a 34 éves gyanúsított a kábítószert és a pszichoaktív anyagokat Budapesten, valamint internetes oldalakon keresztül szerezte be, amelyeket segítőivel közösen Sárváron és annak környékén értékesített. Vásárlói között voltak olyan személyek is, akik a tőle beszerzett kábítószert továbbértékesítették, voltak olyanok is akik saját felhasználásra vásárolták a tudatmódosító szereket.

Police.hu

Nemzetközi együttműködés keretében a nyomozók megállapították, hogy a 34 éves gyanúsított az osztrák hatóság előtt sem volt ismeretlen. Az osztrák kábítószer-kereskedők több esetben a Vas megyei férfinél vásárolt tudatmódosító szereket értékesítették Ausztria területén.

Police.hu

Az üggyel kapcsolatban a nyomozók további 5 személyt kábítószer-kereskedelem bűntett, illetve 22 főt kábítószer birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá vagyonvisszaszerzési céllal két nagy értékű gépkocsit, műszaki cikkeket és arany ékszereket foglaltak le.

Police.hu

A kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítható férfit a kihallgatását követően őrizetbe vették majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Szombathelyi Járásbíróság elrendelt.

Police.hu

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat vádemelési javaslattal a Vas Megyei Főügyészségnek megküldte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló