Nagy születésnapi zsúr hangulatát kelti a színházterem: kétoldalt fehér abroszos asztalok, estélyik és csokornyakkendők, suhanó pincértálcák, tömött lelátók. Egy nagy család, karon ülőtől a bottal járóig. Puszik, ölelések, koccintások - mindenki várja a gyereket, a tesót, az unokát, a mamát, a papát, szomszédot a színpadra. Mert negyven év alatt több generációt kitermelt már a Savaria Táncegyesület. Fél órás késéssel végre elsötétül a terem.
Amikor feloszlott a The Beatles, ők akkor alakultak
Nyitás a kötelező körökkel: közönségköszöntő, rövid beszédek, oklevélátadó. Sági József tolmácsolja Czene Attila üzenetét, az államtitkár technikai okok miatt nem érkezett meg, majd felidézi, mi történt negyven éve: az Apolló-program elindulása, a The Beatles feloszlása, a Queen születése, a brazil focivébé – és persze az ünnepelt táncegyesület megalakulása, köszönhetően Rimányiné Kiss Anikónak. S míg utóbbi világhírűvé tette Szombathelyt, a magyar foci négy évtized múltán sem jutott sehova.
Kapiller Sarolta a megyei önkormányzat elnökének, Kovács Ferencnek üdvözletét és oklevelét hozza – az ajándékokat átveszi az együttes művészeti vezetője Horváthné Berta Ágota, aki aztán a függöny mögé bújva "vezényli" le az estet.
Tűhegyesen tökéletes
Három óra, négy évtized, 150 táncos – ezt ígéri a konferanszié, és végre elkezdődik, amiért mindenki jött: a tánc. Rögtön egy tizenhatszoros bajnoki koreográfia. a Boom-Shak-a-lak nyit. A zenét kezelők nincsenek a helyzet magaslatán - ez többször is bebizonyosodik a kínos, néma szünetekben – de a barackban csillogó lányok és feketébe simuló srácok ettől függetlenül profin mosolyognak, csak a közönség morgolódik,
hú de ciki, jaj, ez gáz.
Nem csodálnám, ha reggelre virradóra gyerekek tucatjai nyaggatnák a szülőket, hogy ők is csillogni akarnak a parketton. A szünetben át is veszik a terepet és már próbálják a figurákat. S valóban, a nézőtérről minden irigylésre méltóan tökéletesnek tűnik: a frizura, a smink, a mozdulat: a táncosok nem izzadnak, nem lihegnek, nevetnek, sőt énekelnek, úgy tűnik, a legkisebb erőkifejtés nélkül.
Mindezt abban a tűhegyes kis szandálban... Hogyan lehet?
Meg kell szokni, persze tönkremegy a bokájuk, meg a térdük is
– mondja a mellettem ülő szakember.Aki fővárossá tette Szombathelyt
A mázlista újságíró ugyanis valami sugallatra találomra leül - és a szünet után új szomszédot kap. Magát az alapítót, Rimányiné Kiss Anikót. S miközben odalent egymást váltják a koreográfiák, sugdolózva gyorsan elmeséli, hogyan kezdte az ötvenes években Szombathelyen, Zalaegerszegen, Tapolcán, Szentgotthárdon néptáncos csoportokkal, hogyan nyergelt át a versenytáncra és alapította meg az akkor még Savaria Táncegyüttest.
És tette a tánc fellegvárává Szombathelyt. Miközben a rendszerváltással egyesületté vált csoportot vezette, az utánpótlásnevelésről sem feledkezett el, olyannyira, hogy a stafétát ugyan már átadta, a kicsiket nem engedte el.
A munkám a hobbim
- mondja. Keveseknek adatik meg, válaszolom, mire elégedetten mosolyog.Papás-mamás keringő
Szóval ott ül mellettem és nézi a koreográfiákat, amiket dobogókra vitt világszerte, a táncosokat, akiket bajnokká tett. Néha nevet egyet vagy felszisszen – hiába, a pedagógus a nézőtéren is pedagógus. Repülnek a lányok, pörgetnek a fiúk, parketton a sikerre vitt táncok. Ifiktől, akik még némileg feszültek és nagyon koncentrálnak. Profiktól, akik öntudatosan mosolyognak még a levegőben is. És az "öregektől", akik büszkén és boldogan lejtenek.
Talán ez a legbájosabb része a gálának, ahogy az ötvenes – hatvanas párok, némileg megpocakosodva, megkopaszodva, megráncosodva simulnak össze, s keringőznek büszkén. Műsorukba bele van kódolva, hogy övék legyen a legnagyobb ováció.
A kevesebb több?
Kíváncsiak lettünk volna a legifjabbakra is, de csak néhány percre láthattuk őket, a sötét színpadra száműzték őket. A háttérprodukciók kevés tekintetet vonzottak. Ellenben érdekes színfolt volt Batyi Árpád Kala prímás hegedűszólója, Novák Tamás Táncoló talpak koreográfiája, a Kánkán, a Beat és a Carmen. A műsor mégis hullámzó volt, a közönség elfáradt, közel négy óra – pláne ezekben a széksorokban - még a legcsillogóbb látványból is elég. Nehéz feladat persze szelektálni egy ilyen sikeres együttes koreográfiái között, de ahogy kritikus szomszédom is megfogalmazta, a kevesebb több lett volna.
A fináléban éjfélhez közeledve 150 fehérbe bújt táncos tombolt, az ifik levegőbe dobták Markus Sonyi trénert, mellőlem meg elrángatták Anikó nénit és puszilták jobbról, balról. Durrant a pezsgő, begurult a szülinapi torta, szikrázott a tűzijáték. A folyosón a pincérek várták a rohamot, és már forrt a buli, amikor mi a Gymes dallamára hazatáncoltunk a jégen.
