Segélyhitelt ajánl Srí Lankának Magyarország

Majd' 50 milliárd forintot.

Segélyhitelt ajánl a Srí Lanka-i Demokratikus Szocialista Köztársaságnak a magyar kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.

A határozat szerint a kormány - az Eximbank által folyósítható kötött segélyhitelek feltételei és a segélyhitelnyújtás részletes szabályai alapján - 149 millió euró (46,9 milliárd forint) keretösszegű kötött segélyhitelt ajánl fel Srí Lankának.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter feladata, hogy a Srí Lanka-i féllel tárgyaljon, és a magyar és a Srí Lanka-i kormány közötti pénzügyi együttműködési keretprogram kialakításáról szóló megállapodást mielőbb megkössék.

Az ügylethez kapcsolódó kamat- és díjtámogatás költségvetési fedezetének biztosításáról a segélyhitel teljes futamideje alatt a külgazdasági és külügyminiszternek, valamint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek kell gondoskodnia - olvasható a határozatban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Gazdaság