Ester Ledecká – tényleg nem semmi, amit ez a cseh leányzó produkált a véget érő téli olimpiai játékokon, és az egész világsajtó róla beszél – na de tényleg egyedülálló ez a sporttörténelemben?
És ahhoz mit szólnának, ha valaki megnyerné Wimbledont, a téli olimpián pedig az ezüstérmes csapat tagja lenne jégkorongban?
Nos, a megfejtés: Jaroslav Drobný, ugyancsak cseh(szlovák), a világ sporttörténetének egyik legendás alakja.
Élete leginkább egy kalandfilmhez hasonlított, és az, ami híressé tette, aligha ismétlődik már meg: a mai versenysport világában ugyanis elképzelhetetlen.
Jaroslav Drobny 1921 október 21-én született, apja egy teniszpálya gondnoka volt, és ez meghatározta a sportoló egész életét. Nyáron ugyanis teniszezett, télen pedig, amikor a pályát vízzel árasztották el, kezében hokiütővel kergette a fekete korongot. Mindkettőben kivételes tehetségnek bizonyult, ám társai és edzői szerették volna, ha végre eldönti, melyik sportnál marad meg véglegesen.
Amikor tizenhét évesen eljutott Wimbledonba, úgy érezte, a teniszt választja – ám közbejött a háború, és emiatt újra a jégpályán találta magát. Akkoriban ez volt az egyetlen lehetséges sport, hiszen még teniszlabdát sem lehetett szerezni a nehéz időkben. Ennek ellenére 946-ban már döntőt játszott a French Open tornáján, miközben a világ legjobb hokisai közé tartozott.
Jégkorongot gyakorlatilag csak néhány hétig játszott telente, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy 1947-ben a csehszlovák csapat egyik erősségeként azok között legyen, akik elsőízben szereztek világbajnoki aranyérmet az ország számára e sportágban, a rákövetkező esztendőben pedig az ezüstérmes csapatot erősítette a téli olimpián.
Éppen Indiában voltam egy tenisztornán, így a részvétellel nem is számoltam. Aztán jött egy kis könyöksérülés, és visszatértem Prágába...” – emlékezett vissza Drobny. Néhány edzésnap után formába lendült, és hét mérkőzésen tizennégy gólt szerzett a csapatban. Külön pikantériája a dolognak, hogy rövidlátó volt, ami a hokiban elvben lehetetlenné tette szereplését, nem viselhetett ugyanis szemüveget – ilyen apróságok azonban, úgy látszik, nem zavarták.
Sajnos, a politika szólt bele különleges pályafutásába: a csehszlovákiai kommunista hatalomátvétel. Az új rendszerben a tenisz burzsoá játéknak minősült, és minden egyes külföldi torna előtt órákat kellett hallgatnia a belügy felvilágosítását arról, hogyan kell viselkednie egy szocialista sportolónak, ha már e szánalmas sportág mellett döntött.
1949-ben, egy évvel első wimbledoni döntője után úgy határozott, emigrál. Éppen Ausztráliában játszott, amikor eldöntötte, nem tér haza: de úgy érezte, ez az ország túl messze van hazájától, így útnak indult Európa felé. Kairóban megpihent, és az akkori egyiptomi királyt, Farukot, aki a tenisz szerelmese volt, olyannyira elbűvölte játéka, hogy másnap már ott hevert asztalán az egyiptomi útlevél.
Így történt, hogy tenisz-pályafutásának legszebb éveiben Egyiptom számára szerzett dicsőséget: 1951-ben és 1952-ben megnyerte a French Opent, és harminchárom évesen végre minden álma teljesült, amikor – a torna háború utáni történetének mindeddig legidősebb győzteseként – megverte a kenyai Rosewallt a wimbledoni döntőben.
Győzelme után elvette feleségül az angol Rita Andersont, brit állampolgár lett és élete végéig Londonban élt. Prágába először 1985-ben tért vissza, majd az 1989-es forradalom után gyakorta járt Csehországban, de családja miatt már nem akart végleg hazatérni. 2001 szeptember 13-án halt meg az angol fővárosban.
