Eddig 300 embernek adták be a Szputnyik V nevű orosz vakcinát, 14 százalékuk mellékhatásokról panaszkodik.
Az új típusú koronavírus-fertőzés megelőzésére kifejlesztett Szputnyik V vakcinával beoltott önkéntesek 14 százalékánál, vagyis minden hetedik embernél, egy-másfél napig tartó gyengeség, láz vagy izomfájdalom jelentkezett – jelentette ki Mihail Murasko egészségügyi miniszter újságíróknak kedden Moszkvában a hvg.hu beszámolója szerint.
A Szputnyik V-t már három nagyvállalat gyártja gyártja, azonban, mint Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője az Orosz Tudományos Akadémián tartott keddi tanácskozásán elmondta: Oroszországban jelenleg 17 intézet 26-féle Covid-19 elleni vakcina kifejlesztésén dolgozik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!