Sok millió forintot csalt ki ismerőseitől a sárvári nő, kért és kapott

Úgy vette fel ismerőseitől a kölcsönöket, mint más fizetését. Megkapta, aztán soha se fizette vissza.

A sárvári ügyészség jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki összesen 6,2 millió forintot csalt ki az ismerősétől 2014 májusa és 2015 márciusa között, valamint egy másik sértettet is becsapott.

A nő hitelközvetítéssel foglalkozott, így ismerte meg a sértettet, akivel baráti viszonyba került. Először 1,5 millió forintot kért kölcsön, átmeneti pénzzavarára hivatkozott. Aztán a háza felújítására kért 2 millió forintot. 2014 végén a ház tehermentesítésére vett át további 500 ezer, majd négy hónappal később 300 ezer forintot. A vádlott az átvett összegeket persze nem a ház tehermentesítésére fordította.

Csak úgy zubogtak az összegek

Mindeközben a vádlott 2014 nyarán a sértettel közös ismerősük részére kért 1,5 milliós kölcsönt. Az indok valótlan volt, az ismerős nem kért a vádlotton keresztül pénzt. A vádlott 2015 elején még azt is elhitette vele, hogy vállalkozást akar indítani, amihez hitelre van szüksége. A költségek fedezésére a sértett pénz helyett egy 400 ezer forint értékű gépet adott át neki, azzal, hogy annak eladásából fedezheti a költségeit. A vádlott azonban - MEGLEPETÉS! - semmilyen vállalkozást nem indított.

A nőnek eleve nem állt szándékában a kért összegek visszafizetése, ugyanakkor anyagi helyzete sem tette lehetővé az adósság rendezését. A sértett kára nem térült meg.

2014 októberében egy másik sértettet is félrevezetett ugyanez a nő. Ekkor is azt hazudta, hogy közös ismerősük számára kér kölcsön 1,5 millió forintot. A pénzt persze nem fizette vissza.

A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, továbbá a sértettek által bejelentett polgári jogi igény elbírálását indítványozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló