Épp a youtube-ot kutattam, hogy megnézzem, milyen interjúkat találok Soros Györggyel. De egy 2008-as Baló György által készített beszélgetésen kívül másra nem bukkantam. Aztán az oldalsáv dobta fel Frei Tamás műsorát, amit még az RTL Klubnak gyártott a 2000/2001-es tévés idényben.
Frei éppen két dúsgazdag magyar származású üzletembert mutat be. Az egyikük Munk Péter, a másik pedig Soros, de nem György, hanem Pál. Frei egyébként elmondja, hogy azért választotta a Soros testvérek közül Pált, mert valószínű ő a gazdagabb. Pál tengeri kikötők építéséből, egészen pontosan az iparág megreformálásból gazdagodott meg. Akár csak minden más milliárdos, ő is adakozott. Az azóta, 2013-ban elhunyt Soros Pál a riport műsorban azt is elmondja, hogy alapítványa leginkább afrikai országoknak nyújtott támogatást.
Magyarországnak azonban soha semmit nem adott, mert
szeretné elkerülni, hogy zsidó származása miatt testvéréhez hasonlóan őt is támadások érjék Magyarországon.
A teljes műsor itt tekinthető meg. A Soros Pállal készített rész 30:14-nél kezdődik. A Magyarországgal kapcsolatos kijelentés pedig 39:50 hangzik el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!