Nem akármilyen este volt a tegnapi – ezt vagy félezer fiatal megerősítheti. Becslésem szerint nagyjából ennyien ugrálhattak a SIC aulájában a színpad előtt. Sokan voltunk – és elegen. Kevesebben, mint nemrég, az Apostol Együttes koncertjén (ez jelzésértékű...), de jobb is, mert az a tömeg ekkora helyen koncentrálódva már tényleg túlzás volt.
Odafent, a színpadon tehetséges szárnypróbálgatók és egy már jócskán befutott sztárcsapat, a Quimby dobalapja adta meg az embertenger mozgásának ritmusát. Összegzésként az éjszakáról egyelőre legyen elég annyi, hogy a hangmestereket ismét nem tudta megenni a falra festett cápa, a dixi-motívumok alkalmazása (leginkább a trombita) egyre divatosabb manapság, és nincs jobb fogyókúrás recept, mint egy Soundclash Fesztivál...
Vicc a kivetítőn
Nagy emberek jöttek, nagy fénytechnika kell hozzájuk! – gondolták a megye legrangosabb könnyűzenei eseményének előkészítői, két állványon még két sor színes reflektort irányítottak tehát a színpadra. Áldassék a nevük, végre egyszer igazán élvezhettem az aulában cirkáló zenét, nem kellett azért aggódnom, hogy a fellépők egyszercsak, hopp, leesnek a színpadról – mint a tehetségkutatók és kisebb volumenű rendezvények idején, amikor mindössze két-két sor színes fény pislákol arrafelé… Nem, most valóban kitettek magukért a szervezők. A komoly és látványos, hangulati aláfestésnek is kitűnő, általában a számok érzelmi világához kapcsolódó színű megvilágításon kívül más újdonság is volt: az emeleti korlátra feszített hatalmas vásznakon két kamera kivetített képe közvetítette az eseményeket.
Az egyik a színpadot vette – ez volt a jobb oldalon. A másik a közönséget – ez volt balra. A közönség értelemszerűen a színpad felé fordult, ami a valóságban tőle balra volt – vagyis lelkesen tapsoltak a képen a semminek. A zenészek pedig a közönségnek énekeltek elvileg, így a vásznon természetesen jobbra fordultak – ám ott már nem volt más, csak a SIC mászópontokkal teletűzdelt fala. A közönség tehát hátat fordított a zenészeknek a kivetőn, és viszont. Akárki találta ki, hogy ez így legyen, szerzett nekem néhány vidám pillanatot. Köszönet érte!
Voler Mouche - Nem zene: varázslat!
Egyébként minden rendben volt. A legnagyobb rendben az elejétől fogva. Sőt, ami a személyes véleményemet illeti: az elején volt csak rendben igazán. Voler Mouche – kellemesen olvadó név egy többségében kellemesen andalító, különleges zenét játszó együttesé.
Ja persze, a bogarasok!
– igen, legtöbben a papírmasé-díszletben játszódó, rovarkosztümösSpring Is Here
videoklipből ismerik Miski Ádám csapatát, a bandát, ami megnyitotta az idei Soundclash-t.Nyári sikeres és visszhangos belépőjük óta sok minden változott a
bogarasok
körül: több tag, köztük az énekesnő is lecserélődött. Az új lány hangja csodálatos és elképesztően sokszínű (bár a hangosítás ennél a résznél egyenesen kriminális volt, az éneket teljesen elnyomták a hangszerek) – de csak, amikor énekel. A dalok közötti átvezető szövegeket, ha kicsit is hajaznak a tegnap estiekre, nem nagyon kéne erőltetni szerintem... És több mozgás sem ártana, ami azt illeti. Az igazán átütő egyéniség ebben a csapatban nem középen, a mikrofonállvány mögött áll, hanem egy emeletes elektromos orgona mellett üldögél, oldalán egy notebokkal. És varázsol.A nagymenőség ismérvei
Nincs erre illőbb szó. Miski Ádám játéka(!) igenis varázslat, aminek eredménye egy furcsa-kellemes zsongás - a színpadon meg a fejekben egyaránt. Jól sikerült ötvözete a klasszikus hangszeres zenének és a gépzenének. Szerethető egyveleg, amiben a cselló és a hegedű megfér a hangtorzítással, a lidérces géphanghatásokkal, a DJ-k műsoraiból ismert zenei megoldásokkal. Már persze, amikor egyáltalán hallatszik a hangszer… Sokszor látszott ugyanis, hogy a hegedűs csak húzza, húzza, de akárhogy füleltünk, a formás kis húros nyikorgó hangját sehol sem találtuk a megszólaló orkánban. Meg az is furcsa volt, hogy néha emberek és hangszerek nélkül szólt a komplett zenekar a számítógépből, s az énekest csak egy dobos kísérte. Ez valahogy olyan mű... De nyilván velejárója a modernitásnak.
Hogy melyik együttes nagymenő és melyik
amatőr
két dolog mutatja: az előadás közben császkálók és beszélgetők száma, no meg az, hogy a hangszereket maguk pakolják-e ki-be. A Voler Mouche koncertjén kezdetben nagy volt a jövésmenés, a küzdőtéren meg még keringőzni is lehetett volna, olyan tágas vala, ám hamar megszelídítették a közönséget. A cuccaikat viszont maguk kapkodták össze sietve a fellépés után. Ők összepakoltak, miközben a Quimby hivatalos és profi roadjai már építették az új színpadot a sztároknak. Még a hangpróbákat is elvégezték helyettük! És bár alig tizenöt percük volt, nagyjából pontosan a kezdésre kiírt kilenc órakor felvijjogott a füstben Kiss Tibi harsonája.Quimby - Megérdemelten nagyok
A Quimby ma már kultikus együttes, nagyjából úgy, mint az éppen megint főnixmadárként újjáéledő Kispál és a Borz. Meg is érdemli, hogy az legyen. A nézőtér az átszerelés végére teljesen megtelt. Az élelmesebbek még az egyébként lezárt
karzatra
(hétköznapokon csak emelet) is felmerészkedtek, hogy jobban lássanak. Meg hogy senki ne nyomja el bennük véletlenül a cigijét, és senki ne borítsa őket nyakon a sörével a nagy lökdösődésben. Mert hangulat (ami lökdösődéssel jár, ugye) az bizony volt. Nem akármilyen!Hogy mitől lesz egy produkció nagy? Nyilván kell hozzá egy átütő egyéniség, vagyis egy showman-tehetséggel megáldott frontember, vagy inkább kettő, mert ezesetben Kiss Tibi mellett Varga Livius is az. Nélkülözhetetlen továbbá a dallamos, ritmusos zene, amit meg lehet markolni két kézzel, és húzza, repíti a népet - a Quimby ebben a tekintetben ugyancsak kitűnő. Koncertjeik ezenfelül szórakoztató kvázi-színházi előadások rengeteg effekttel, hatásvadász hangsúlyváltással. Valószínűleg az sem árt, ha szakmai tudásban, humorérzékben sincs hiány. Na, ha ez mind együtt van a színpadon, ott valami megtörténik. Tegnap a SIC-ben valami (ismét) megtörtént.
Két műsor egyben, 2 in 1!
Az énekes hangosítása az elején torz volt, aztán javult valamelyest. Kisebb-nagyobb problémák a legkörültekintőbb beállás után is maradtak a felszereléssel – de nem akármilyen csapat ez. Semmi leállás! Csak egy szemhunyorítást küldtek a kígyótestű road felé, aki aztán ügyesen beslisszolt, és kijavította ezt, visszadugta azt a számok közben. A srácok pedig játszottak, mintha ott sem lett volna.
Nem volt ez másként, amikor a már a könnyű testi sértés határait súrolva lökdösődő tömeg rángatni kezdte az énekes mikrofonjának zsinórját, és tolta befelé a színpad peremén elhelyezett erősítőket (ha azok voltak…). Akkor már két ügyes és erős ember kúszott fel Kiss Tibi lábához, és átmentek mutatóujjrázós, kézrecsapós népnevelőbe. Nagyon szórakoztató volt! 2 in 1! Két műsor egyben...
Kiss Tibi a karzaton
A Quimby rendes egyórájában is legalább három kilót fogyhatott, aki annyit ugrált, mint a zenészek odafent. Csupa lelkes fogyókúrázó lehetett ott aznap, mert még jó félórát kikényszerítettek az együttesből. Illetve, a kényszerítés nem jó szó. Szívesen maradtak. Kiss Tibi törölközővel a fején (ő sem véletlenül olyan vékony ám…), bagózva énekelt tovább a színpadon, extázis, őrjöngés volt fent és lent. (Az ilyesmi ragadós.) Aztán megint jött a sziréna, a finálé-zene, s már csak taps volt, nem kiabálta senki, aki ismerte a koncertjeiket, hogy
vissza-vissza!
, mert tudták, hogy úgysem jönnek. Ez volt a jel.Én azért találkoztam aznap éjjel még egyszer Kiss Tibivel – már utcai ruhában volt. Barátnője kezét fogva feljött a karzatként funkcionáló emeleti folyosóra, végignézte az utánuk következő banda, a Vad Fruttik három számát, aztán elmentek. A közönség viszont maradt. Ott ugráltak továbbra is önfeledten a rendelkezésükre álló kevesebb, mint fél négyzetméteren, amibe minden másodpercben betolakodott valaki másnak a keze vagy a lába.
Vad Fruttik - És láttunk csodát!
A még csak mostanában nevet szerző sárga Zsigulis Fruttik koncertjén nem voltak kevesebben, mint a befutott sztárokén. És ott is megtörtént az a bizonyos valami. Ez azonban most kijelenthetően leginkább a hiperaktív énekes, Likó Marcell érdeme. Olyan elképesztő lendülettel adta önmagát, hogy még az oldalszelein is többszáz ember tudott vitorlázni.
Gazellaugrások, komplett hastáncbemutató a mikrofonállvány előtt, elképesztő grimaszok a közönség és a zenésztársak felé, hajlongássorozat, aminél félő volt, fejbevág valakit az első sorokban a gitárjával... - szóval show volt ismét a javából. Kellett is, mert a többiek, kiváltképp a szintén szem előtt lévő két gitáros kilendülési amplitúdója, mitagadás, igencsak csekély vala. Nagyjából annyira nyújtottak szórakoztató látványt, mint az egyébként nagyon tehetséges Kispál András szokott... És láttunk csodát! Végre a hangosítás is tökéletes lett! Egyébként ez is Marcellnek köszönhető, aki addig zaklatta a hangembereket, míg minden úgy nem szólt, ahogy kell neki. Megérte a harc.
Folytatása következik!!!
Szóval fergeteges éjszakába nyúló este volt a tegnapi. És folytatódott, hiszen hátra volt még a szinténvasi szinténzenész Zaporozsec Zenekar, ám ők már az én alváshiányos fájdalomküszöböm után. Ha csak feleannyira voltak jók, mint legutóbb, az esélykiegyenlítőn, akkor is őrjönghetett a tömeg. (Őszintén remélem, hogy nem sokan követték a hazafelé tartó példám...) Ez volt tehát az első napon. De, figyeleeeeem! A mai is hasonlónak ígérkezik!
Háromnegyed nyolctól a Marionett ID fantázianevű, kicsit ilyen, kicsit olyan, de leginkább amolyan stílusban zenélő tatabányai együttes melegíti be a nézőket, utánuk két jujj!-felkiáltást indukáló, szintén viszonylag kevéssé ismert zenekarnév következik a listán: a Mantraporno és a Porno Sheriff. Aztán jön az első sztárvendég: a Vénuszból ismert (és elismert) Varga Zsuzsa lép majd a színpadra új zenekara élén, és énekel a küzdőtéren megelőlegezhetően szardíniaszerűen nyomorgó közönségnek. Őt az alternatív rock nagyágyújának számító Heaven Street Seven követi. (A srácok rajtunk próbálják ki nemsokára megjelenő új albumuk húzódalait.)
Ezt követően indulhat a rock’n’roll-metál, hiszen itt lesz a Superblutt, majd a mindenféle díjakat nyerő és már külföldön is elképesztően népszerű Zagar pakol ki, és zenél – a SIC színpadán először. A rengeteg hangszeres élőzene után gépzenére ugrálhatnak még hajnalig a fiatalok. Nem kisebb DJ-k diktálják az iramot, mint az Anima Sound System két kulcsfigurája: Németh Gergő és Prieger Zsolt. A Nyugat.hu természetesen a Soundclash Fesztivál második napjáról is beszámol majd.