Spanyolországban engedélyezték egy koronavírus elleni védőoltás emberi tesztelését

A spanyol gyógyszerügynökség (AEMPS) engedélyezte egy koronavírus-elleni védőoltás emberi tesztelését – jelentette be Salvador Illa egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján Madridban.

Az Ad26.COV2.S nevű vakcinát a Johnson & Johnson cég tulajdonában lévő Janssen Pharmaceutica vállalat fejleszti, amelynek klinikai vizsgálatához 190 önkéntest toboroznak Spanyolországban.

A vizsgálatok két madridi és egy santanderi kórházban zajlanak majd egészséges 18 és 55 év közötti, valamint 65 év feletti jelentkezők bevonásával.

A tárcavezető ismertetése szerint Spanyolország Belgiummal és Németországgal közösen vesz részt a kísérletek úgynevezett második fázisában, összesen 550 önkéntessel. Az ígéretes eredménnyel záruló első szakaszt az Egyesült Államokban és Belgiumban végezték több mint ezer vizsgálati alany közreműködésével.

Hozzátette: a tervek szerint a vakcinának lesz egy harmadik, utolsó szakasza is, amelynek sikere esetén várható a fogalombahozatal kérelmezése.

Salvador Illa kitért arra is, hogy a spanyol gyógyszerügynökség több vakcina-kutatást végző céggel is kapcsolatban áll klinikai vizsgálatok esetleges spanyolországi elvégzésére.

A miniszter hangsúlyozta: Spanyolország 30 millió adag oltóanyagra tart igényt abból a 300 millióból, amelyre az Európai Bizottság a 27 uniós tagállam nevében szerződést írt alá az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral. Reméli, hogy ez első dózisokat már december végén megkaphatják.

Ahogy világszerte, úgy Spanyolországban is számos kutatócsoport dolgozik védőoltás kifejlesztésén, a legelőrehaladottabb szakaszban a Nemzeti Biotechnológiai Központ kísérlete tart, ahol nemrég kezdték az oltóanyag állatkísérleteit.

A spanyol egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint több mint 3800 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a vizsgálatok az elmúlt 24 órában, amelyből több mint ezret a fővárost is magában foglaló madridi autonóm közösségből jelentettek.

A járvány kezdete óta igazolt fertőzések száma meghaladja a 439 ezret. A fertőzés következtében 129-en hunytak el az elmúlt egy hétben és több mint 29 ezren fél év alatt.

A tartományok jelentései alapján készült beszámoló szerint 958-an kerültek kórházba Covid megbetegedéssel egy nap alatt, míg 689-en gyógyultan távozhattak. Kórházi kezelésre a koronavírus miatt több mint hatezren szorulnak, ami az ellátási kapacitások hat százalékát jelenti.

A tárca napi összefoglalójában kitért arra is, hogy augusztus 18-a és 24-e között 528 ezer PCR-tesztet végeztek el az országban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek