Noha lapunk nem kapta meg a szombathelyi önkormányzat közleményét, de a kormánypárti sajtó lehozta, innen tudjuk, hogy a városvezetés szerint a Styl vezetése megakadályozta, hogy a város segítséget nyújtson a nehéz helyzetben lévő gyárnak. Azt is írják, hogy
Hende Csaba Szombathely országgyűlési képviselőjének közbenjárására a Magyar Állam 2018 februárjában további pénzügyi segítséget kívánt nyújtani
.Nem segített volna az önkormányzati 50 millió forint
Támogasd a Nyugat.hu-t!
A szombathelyi közgyűlés
februárban
A Stop Soros!-tól a költségvetésig és a Jókai-park bicikliútjáig
2018.
February
15.
08:33
zárt ülésen döntött arról, hogy 50 millió forint tagi kölcsönt ad a cégnek, a közleményben arra céloznak, hogy ennek visszautasítása az akadálya a Styl megmentésének.
Megbízható forrásból úgy tudjuk, hogy az 50 milliót ez év végéig kellett volna visszafizetni, ráadásul az önkormányzat ekkora értékű jelzálogot akart bejegyeztetni a cég épületeire. Ehhez viszont a tulajdonosok taggyűlésének hozzájárulása kellene, ezt azonban nem kapta meg a menedzsment, így az ügyvezető nem írhatta alá a szerződést, ezért utasította vissza a tagi kölcsönt a gyár.
Ráadásul az 50 millió nem segített volna, tekintve, hogy azt azonnal a cég adótartozására kellett volna fordítani, azóta pedig a NAV 150 milliós inkasszót jegyeztetett be a gyár számlájára, tehát ez az 50 millió mindenképpen az adóhatóságnál kötött volna ki. Ebből is látszik, hogy az önkormányzat ezen döntése nélkülözi a szakmai átgondoltságot, csupán tüneti kezelést jelentett volna.
Hiába írják a leveleket
Azt is megtudtuk, hogy a városvezetés egy 2,2 millió eurós fejlesztést is számon kért a Styl tulajdonosain. Ez a fejlesztés azonban nem ígéret, hanem egy lehetőség bejelentése volt, mégpedig az állami segítségre alapozva. Günter J. Leibold, a cég nagytulajdonosa az origo.hu kérdésére vázolta a terveket
egy 2015. szeptemberi cikkben
, a bejelentést az állami segítségre alapozta, ennek kimeneteléről pedig
januári oknyomozó cikkünkben
STYLe Nacht: Másfél milliárdnyi közpénz tűnt el Szombathely egyik legrégebbi és legpatinásabb gyárában
2018.
January
31.
18:00
írtunk.
Információink szerint a februári közgyűlési döntés után a nagytulajdonos három levelet is írt a polgármesternek, azzal, hogy az 50 millió nem segít a cégen, ehelyett annak jövőjére vonatkozó stratégiai döntést kell meghozni. Utalt arra is, hogy tavaly októberben a menedzsment összeállított egy 320 milliós támogatásra alapozó üzleti tervet, melyben három opciót vázoltak, mint lehetséges jövőkép, ezek közül kellene a tulajdonosoknak közösen választani.
Kiemelte, hogy a társaságnál a veszteség okát kell megszüntetni, hogy a cégnek a kilábaláshoz szabadon kell tudnia gazdálkodni a munkaerővel és a munkaeszközökkel, valamint hogy a szindikátusi szerződés és a tulajdonosi szerkezet módosításának hiányában minden további kölcsön csak kidobott pénz. A 320 milliós forrásigényről egyébként a gyár szakszervezete is írt,
Hende Csabának címzett nyílt levelében
Nyílt levélben kérnek segítséget Hende Csabától a szombathelyi Styl alkalmazottai
2018.
February
02.
06:55
.
Hende február közepén a Facebookon jelentette be, hogy újabb állami segítség érkezik a Stylhez, és hogy Pintér Sándor belügyminiszter az ő kérésére intézkedik.
Hende Csaba
Hamarosan újabb állami segítség érkezik a Styl-dolgozók munkahelyének megmentésére. Pintér Sándor belügyminiszter kérésemre intézkedik.
Információink szerint viszont az állami segítségnek még nyoma sincs, pedig az beindíthatta volna a menedzsment által kidolgozott terv megvalósítását. A tervet egyébként többször is elküldték a belügyminisztériumba, de választ nem kaptak. Tavaly október óta nincs előrelépés az ügyben, mely mostanra kritikus helyzetbe sodorta a céget.
Nincs fizetés, lesz demonstráció
Jelenleg már ott tart a gyár, hogy szombaton, azaz március 10-én nem tudnak bért fizetni, az ügyvezető azt sem tudta megmondani az alkalmazottaknak, hogy mikorra várható a fizetés. 400 ember megélhetéséről és munkahelyéről van szó, így az ügyvezető végső esélyként a miniszterelnökhöz fordult segítségért.
A szakszervezet már lépett is, hétfőre, március 12-re demonstrációt szerveznek a szombathelyi polgármesteri hivatal elé, 10 és 11 óra között. A Styl ügyvezetője pedig március 19-re összehívta a tulajdonosok rendkívüli taggyűlését, ahol tájékoztatni akarja őket a helyzetről. A taggyűlésre Puskás Tivadar polgármester is hivatalos, az önkormányzat ugyanis jelenleg is 25 százalékban tulajdonosa a gyárnak.
Szerencsétlen időzítés, hogy közvetlenül a választások előtt kell menteni a 400 ember munkahelyét, de a NAV inkasszó miatt most állt elő a kritikus helyzet.
A Styl-gyár megmentését még 2014-ben jelentette be Hende Csaba, 1,470 milliárd forint állami pénz érkezett a belügyminisztériumból a szombathelyi önkormányzathoz. Ebből viszont csak 500 milliót fordítottak a gyárra, 970 millió a felszámolóhoz ment, mely összeget a felszámoló a hitelezők között osztott fel. Az ügy részleteiről és hátteréről január végén írtunk
oknyomozó cikket
STYLe Nacht: Másfél milliárdnyi közpénz tűnt el Szombathely egyik legrégebbi és legpatinásabb gyárában
2018.
January
31.
18:00
.