Súlyos sérüléssel végződött a szóváltás Szombathelyen – Rivális családok összecsapása volt?

Vasárnap délután több rendőrautó és mentő vonult egy Szűrcsapó utcai vendéglátóhelyhez, Szombathelyen. Információnk szerint egy embert súlyos, töréses sérüléssel szállítottak kórházba.

A rendőrség megkeresésünkre megerősítette a verekedés tényét, a résztvevő felekkel kapcsolatban viszont nem erősítették meg, de nem is cáfolták, hogy ismét az ún. kórházi incidens, Vascsővel, fegyverrel támadtak ránk - állítja a sofőr, aki oszlopot döntött a szombathelyi kórházban 2023. March 24. 15:59 az áruházi parkolós verekedés, vagy a Kisfaludy utcai „szócsatában” érintett családok közötti konfliktusról volt szó.

Közterület figyelő kamera a helyszín közelében
TM/Nyugat.hu

Olvasóinktól tudjuk, hogy vasárnap 15 óra után érkezett nagy erőkkel a rendőrség a Szűrcsapó utcai vendéglátóhelyhez, majd a mentők szirénázva elszállítottak egy férfit, akiről kiderült, hogy súlyosan megsérült. Meg nem erősített információnk szerint végtagtöréssel került kórházba.

Megkerestük az érintett létesítmény vezetőjét is, aki semmit sem kívánt elmondani az ott történtekről.

Ide érkeztek rendőrök és mentők vasárnap, egy súlyos sérüléssel végződő verekedéshez
TM/Nyugat.hu

„Egy szóváltás miatt alakult ki nézeteltérés több személy között a Szombathely, Szűrcsapó utcai szórakozóhelyen. A szóváltást követően tettleg bántalmazták egymást, amely során egy 49 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A Szombathelyi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az eset körülményeinek tisztázására” – tájékoztatta a 112Presst Seffer Lilla rendőr őrnagy, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Korábbi cikkünkben írtuk, hogy az előző rendbontásban érintett felek kameránk előtt elmondták, hogy  nem akarnak bosszút, verekedést, vendettát, ezért a rendőrségre és a bíróságra bízzák az igazságszolgáltatást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló