Soha nem jártam goafesztiválon. Nem azért, mert nem szeretem a fesztiválokat, hanem mert nem szeretem az itt domináló emblematikus zenei vonulatot, a goa trance-t. Ennek ellenére amikor kiderült a múlt héten, hogy az egyébként harmincezer forintos bérlettel látogatható SUN Fesztiválra ingyen bejuthatok, nem gondolkodtam sokáig, összerámoltam, és nekiindultam a harmincon túli hőségben, piroska típusú vasúti kocsival az emberek által egyébként nem lakott, csodálatos nógrádi dimbes-dombos vidékre, ami ezen a hétvégén a pszichedélia jegyében egy csomó ideiglenes lakót fogadott be, köztük rengeteg külföldit.
Meg egy csomó rendőrt is: számos járőrkocsival, kisbusszal, saját standdal, terepmotorokkal vette be magát a hatóság ugyanide - de még a környező falvakba is -, hogy tudatmódosító anyagok felől érdeklődjön egy-egy sofőrnél. A tavalyi ozorai razzia óta úgy tűnik, közkedvelt ellenőrzési célpont lett a pszichedelikus zene minden nagyobb szabású rendezvénye, ami igazán kitüntetett figyelem annak tükrében, hogy kábítószer amúgy mindenhol felbukkan, ahol hangos zene szól fiatal tömegeknek, Woodstocktól a Szigetig.
Bűn helyett béke
Sőt, az ide érkezők habitusát tekintve különösen vicces ez az erőteljes jelenlét: pár óra alatt világossá vált számomra, hogy a bűnmegelőzés szó itt gyakorlatilag értelmét veszti. Az emberek önzetlenek, segítőkészek, előzékenyek, és minden további nélkül otthagyják a sátruk előtt a cipőjüket, vagy lerakják valahol a csomagjaikat, mert tudják, hogy az ott is marad. Megkínálják vízzel azt, akin látszik, hogy mindjárt porhanyóssá válik, és megnyugtatják azt, akinek erre van szüksége. Ha nagyon idealista akarnék lenni, azt mondanám, hogy éppen kirajzolódtak előttem egy normális társadalom kontúrjai.
És mindez nem azért van, mert éppen a drogok mocsarában oldódik fel az agyuk, hanem mert az ide érkezők eleve egy sajátos életszemlélet szerint igyekeznek élni, amiben nem kevés szerepet kapnak a távol-keleti tanok, a környezettudatosság és az önmegismerés. Nem véletlenül futottunk bele a Healing nevű helyszínen egy előadásba, ami a gyógynövények áldásos hatásairól szólt, de a karmát fókuszba helyező képzőművészeti alkotások, a tai chit művelő pár, a meditáló csoportok, a hipnotikus megszólalású hang ütőhangszer gyakori felbukkanása, a füstölők és árnyékolók, az úton-útfélen szembejövő indiai szimbólumok, az alkoholok kisebbségbe kerülése az egészséges italok mellett mind-mind egy irányba mutatnak: a lelki béke felé.
Van élet a nagyvárosi berögződéseken túl, igen igen!
Az első nap utáni reggelen én éreztem szarul magam, hogy álmosan későn kapcsoltam, amikor a friss zuhanyhoz vezető réten keresztülvágva egy vadidegen jó reggelttel köszöntött, és hogy a talált tárgyaknak felállított sátornál az elhagyott pólók között nem azért turkált egy idősebb forma, ahogy az elsőre látszott, hogy találjon magának egy új ruhát, hanem hogy szépen felcsiptesse a gazdájukat kereső darabokat. És akkor még ott vannak az izzó hőhullámok közepén másokat vízzel spriccelgető jótevők, a random mosolygók, a boldogan ismerkedők (innen is helló Janának, a német matektanárnéninek!) és társaik.
Mégis, lakótelepi gyerekkor ide, nagyvárosi jelen oda, szerencsére nem kellett sokáig keresgélnem a helyem, mert nagyon gyorsan levetkőztem a berögződéseimet, és leesett rólam a stressz, bármiféle szintetikus rásegítés nélkül. És hörpöltem heverve a chai teát, a problémáimat a kapukon kívül hagyva.
Színek, színek, színek, fun, fun, fun
Ezekkel a rokonszenves belső vonásokkal persze a legtöbbeknél külső jegyek is járnak: levegő által könnyen átjárt, buggyos nadrágok, rajtuk spirituális motívumok, rasztába és egyéb módon font hajak, ékszerek, erőt hozó medálok, nagyon sok élénk szín, spirális formák, törzsi botok, pszilocibin gomba a kinyúlt pólón, hindu istenség tetoválva a háton, zajvédővel ellátott gyerek a babakocsiban, kutya a láb mellett. Izraeliek, franciák, németek, hollandok, de egyik sem az a fajta, amelyik a Hajógyári-szigeten augusztusban pálinkától begőzölve óbégat úton az egyik koncertszínpadtól a másikig.
És a helyszín: ha csak huszadennyi energiát ölnének a nagy kereskedelmi fesztiválokon abba, hogy végre jól nézzenek ki az egyes színpadok, amik perpillanat csak nagy, jellegtelen sátras hodályok, már összeérintenénk a tenyerünket - addig viszont marad az, hogy a goafesztiválok néznek ki a legjobban a maguk cirkuszias, monumentális, energikus vonalvezetésű díszleteikkel.
A goát szeretni továbbra sem fogom, viszont sikerült megértenem, miért járnak olyan ismerősök is goafesztiválokra, akik amúgy szintén nem hallgatják ezeket a furcsán tekergőző-kígyózó zenéket. Hát a közösségi szellem miatt: lehet lehippizni az ezekre járókat, de pontosan ez az a valami, ami miatt pár nap egy ilyen fesztiválon felér egy szanatóriummal, csak éppen fehér köpenyek helyett zöld lombok ölelésében. Ami mégiscsak jobban hangzik.
