Október harmadika inkább emlékeztetett egy elrontott nyári napra, mint az igazi ősz első hétvégéjére. Délután még bőven húsz fok fölött járt a hőmérő, sütött a nap, a Parkerdei Büfé körül pedig egészen könnyű volt elhinni, hogy az ősz még várhat egy kicsit. Aztán este gyorsan lehűlt a levegő, de a hangulat maradt.
A Parkerdei Büfé szombaton három különböző karakterű akusztikus produkciónak adott helyet. A szombathelyi Will Burn, a veszprémi Nevünk Senki és a szintén szombathelyi Ndrew's Acoustic egymástól elég különböző világot hozott, közös pontként pedig azt, hogy egyikük sem akarta túlbeszélni a zenét.
A korai kezdést Will Burn vállalta magára, egyszálgitáros – és helyenként szájharmonikás – produkciójával pedig szépen lassan megtöltötte a még érkezőben lévő közönség előtt a teret. Hamisítatlan amerikai akusztikus életérzés, saját dalok, és egy kivételként előkerülő NOFX-klasszikus, a Linoleum feldolgozása.
Helyi zenésztől hallani ezt a dalt különösen jóleső pillanat volt, ráadásul Will nem tegnap kezdte: közel negyed évszázada zenél, és láthatóan nemcsak előadja, hanem érti is, miért áll gitárral a kezében közönség elé.
Utána a veszprémi Nevünk Senki következett, egy férfi-női akusztikus duó, amelynek nem célja, hogy a hallgatót kényelmes helyzetben hagyja. Szövegeikben van lázadás, irónia és jó adag társadalmi fricska is, miközben a két hangszer és az ének együtt néha egészen más irányba viszi az estét: a keményebb mondatok mellé időnként olyan zenei pillanatok érkeznek, amelyek még a gyakorlottabb hallgatót is meg tudják érinteni.
Ők azok, akik nem nagyon akarnak beállni a sorba, és szerencsére nem is próbálnak. A gitár és a csörgőkarika két mikrofonnal megtámogatva ezúttal erősebb fegyvernek bizonyult, mint a törvények.
A napot az Ndrew's Acoustic zárta, a Red Rockets énekesének és zenésztársának akusztikus formációja. A korábbi két fellépőhöz képest zeneileg talán ők lógtak ki leginkább a sorból, hiszen saját dalok mellett elsősorban rock- és alternatív zenekarok számait dolgozták fel. A Linkin Park is előkerült, ami egy akusztikus estén azért nem feltétlenül a legkézenfekvőbb választás.
De működött, nagyon is!
Velük már az utolsó, kellemesen simogató napsugarakat is el lehetett búcsúztatni, miközben a közönség lassan pulóverbe-kabátba öltözött. Talán ez volt az idei utolsó olyan hétvége, amikor még teljesen természetesnek tűnt rövidnadrágban elindulni egy esti koncertre.
A sötétedés után egy tábortűz még egészen pontosan feltehette volna az i-re a pontot. De igazából nem volt rá nagy szükség. A három produkció éppen annyira különbözött egymástól, hogy ne váljon egyhangúvá az este, és éppen annyira illett össze, hogy végig megmaradjon az akusztikus koncert családias hangulata.
Az október már megérkezett, ezt az este második felében a hőmérséklet is egyértelművé tette. De ezen a délutánon még lehetett egy utolsót kapaszkodni a nyárba. Pulcsiban, rövidnadrágban, gitárok mellett. A Parkerdőben ezúttal még a nyárnak szólt a zene.
