Február 11-én ütközött össze két személyautó
Szabálytalan előzés okozhatta a halálos balesetet a 84-esen 2017. February 11. 21:47 a 84-es főúton Kópháza és Nagycenk között, a balesetben két személy sérült meg, egyikük olyan súlyosan, hogy kórházba szállítás közben életét vesztette.
A helyszínelés közben felmerült a gyanú, hogy a két autó ütközését az okozhatta, hogy egy harmadik gépjármű szabálytalanul előzött, így a balesetet szenvedő két másik autót kitérési, fékezési manőverre kényszerítette. A baleset feltételezett okozója a baleset helyszínét segítségnyújtás nélkül elhagyta - írtuk akkori tudósításunkban.
A kisalföld.hu információi szerint az ügyészség halált okozó közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 64 éves férfival szemben.
A vádirat szerint a Győrben élő férfi Kópháza felől vezetett Nagycenk irányába. Ennek során többször úgy előzött, hogy egyidejűleg szemből is érkeztek autók, melyek vezetői fékezve, lehúzódva tértek ki a vádlott autója elől. Az elkövető az előzések között sem tért vissza a saját forgalmi sávjába, ehelyett a bal oldali sávban maradva igyekezett biztosítani további előzéseit.
Miután egy külföldi rendszámú autót megelőzött, akkor sem tért vissza a forgalmi sávjába, a másik sávban maradva próbált megelőzni még egy teherautót is.
Ezzel a manőverrel azonban a padkára kényszerített egy szemből érkező járművet, melynek vezetője a visszakormányzás során elvesztette uralmát az autó felett és a vádlott által megelőzött osztrák autónak ütközött.
A külföldi autó felborult, vezetőjének az ütközésben nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. A belé csapódó autó kettészakadt, a vezető az úttestre esett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a kórházba szállítása közben életét vesztette.
A vádlott az ütközést látta, megállás nélkül, újabb - szabálytalan, a balra kanyarodó sávban kivitelezett - előzést követően a helyszínről elhajtott. A balesettől hat kilométerre az árokba csapódva állt meg.
Az ügyészség az elkövetőt halált okozó közúti veszélyeztetéssel és minősített segítségnyújtás elmulasztásával vádolja. Vele szemben mintegy 13 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.