Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Veresegyház városa, valamint Mátraverebély és Kiscsécs községek esetében kezdeményezi az állami támogatások felfüggesztését különböző szabálytalanságok miatt - hangzott el egy mai sajtótájékoztatón. Volt azonban más olyan település is, amelynek önkormányzati gazdálkodásában szabálytalanságokat találtak.
Taktabájt, Bodrogkisfaludot és Nyírmeggyest az állami támogatások felfüggesztésének kilátásba helyezésével felszólították az ellenőrzésükkor feltárt hiányosságok pótlására, további két település, Ják és Hajós esetében pedig ugyancsak komoly kockázatokat tártak fel.
A jáki önkormányzatnak egy figyelmeztető levelet írt az ÁSZ, ugyanis egy korábbi ellenőrzésükkor szabálytalanságokat találtak és bár felszólították az intézményt, hogy hagyjon fel ezzel, az mégsem tett eleget.
Most utolsó esélyt kaptak a jákiak a szabályos működésre. Az ÁSZ hamarosan újra vizsgálja a működést, és ha továbbra is problémát talál, akkor kezdeményezi az állami támogatások befagyasztását.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!