A szakértő szerint várhatóan nőni fog a fertőzöttek száma Magyarországon

Törökországban távoktatással indul majd a tanév

Egyre inkább kimutatható a koronavírus örökítő anyaga a szennyvízben, a koronavírus-fertőzés hamarosan a közösségi terjedés fázisába léphet - mondta Pándics Tamás, a Nemzeti Népegészségügyi Központ főosztályvezetője az M1 aktuális csatornán szerda este.

A vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy egyre több lesz a fertőzött, a növekedés mértéke viszont nagyban függ a lakosságtól - figyelmeztetett a szakember.

Fontos a felelősségteljes magatartás, a higiéniai szabályok betartása, főként az alapos kézmosás, a távolságtartás és a szájmaszk használata - tette hozzá Pándics Tamás.

Törökországban távoktatással indul majd a tanév

Törökországban a koronavírus-járvány miatt távoktatással indul a 2020/2021-es tanév - közölte Ziya Selcuk oktatási miniszter szerdai ankarai sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy az egészségügyi tárca által létrehozott tudományos tanács javaslatokat intézett a kormányzathoz.

Selcuk hozzátette: a diákok a negyedik tanítási héten, szeptember 21-étől fokozatosan fognak visszatérni az iskolapadokba, így kezdetben csak csökkentett létszámban lesznek jelen a tantermekben.

Törökország március második felében rendelt el távoktatást az oktatási intézményekben, nem sokkal azután, hogy a hatóságok az ország területén az első vírusfertőzöttet regisztrálták.

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter a tárca tudományos tanácsának szerdai ülését követően írásos nyilatkozatot adott ki. "Ha az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma továbbra is ilyen sebességgel növekszik, akkor vissza kell térnünk azokhoz a súlyos intézkedésekhez, amelyeket nem akarunk még egyszer átélni" - figyelmeztetett, arra utalva, hogy a tavaszi hónapok során a török nagyvárosokban hétvégente kijárási tilalom volt érvényben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek