Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Számlákkal trükköztek egy szombathelyi cégnél, lebuktak

Az egyik vádlott felfüggesztettel megúszhatja, a másik viszont végrehajtandó börtönbüntetést kaphat.

A Vas Megyei Főügyészség közleménye szerint bűnszövetségben elkövetett adócsalás bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Járási Ügyészség – mások mellett – az ellen a két férfi ellen, akik valótlan tartalmú számlákat szereztek be és szerepeltettek egy cég adóbevallásában, és ezzel 23 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek 2017-2019. években.

A vádirat szerint az egyik vádlott megállapodott az adóbevallást benyújtó, szombathelyi székhelyű gazdasági társaság tényleges irányítását végző vádlottal abban, hogy meg nem történt gazdasági eseményekről kiállított számlákat fog beszerezni a részére a céget terhelő általános forgalmi adó csökkentése érdekében.

A vádlott 141 darab valótlan számlát szerzett be, részben a közreműködésével alapított, tényleges gazdasági tevékenységet nem végző cégektől. A valótlan adóbevallásokat benyújtó céget irányító vádlott megtérített 8,5 millió forintot a költségvetést ért kárból.

A Szombathelyi Járási Ügyészség a kárt részben megtérítő vádlottal szemben felfüggesztett, társával szemben pedig végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hírek

Tovább az oldalra