Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 86-os főúton Nemesbőd és Vát között kedden.
Egy Suzuki tartott Répcelak irányába, amikor egy egyenes szakaszon a sofőr elvesztette az irányítását a járműve felett.
Az autó a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról, átugratott egy vízelvezető árkon és egy mezőgazdasági terület szélén állt meg.
A gépkocsit vezető férfi nyolc napon túl gyógyuló - töréses - arcsérülést szenvedett. Arról pontos információnk nincs, hogy (megfelelően) használta-e a biztonsági övét, de a sérülés jellege abba az irányba mutat, hogy nem.
Megfelelően beállított és bekötött biztonsági övnél ilyen kis roncsolódás esetén lehetetlen lefejelni a kormányt, vagy a műszerfalat, az öv ugyanis az üléshez szorítva tartja a sofőrt, még akkor is, ha a pirotechnikai övfeszítők nem robbannak el.
Aki még nem próbálta ki, az közepes erővel rántson meg egy biztonsági övet. Normál esetben az öv szinte azonnal megakad, a patron robbanása nélkül is. Egy ütközésnél pedig a rántásnál lényegesen nagyobb erők lépnek fel.
A balesetet szenvedett sofőrnél ráadásul ittasságot jelzett a szonda, ezért tőle a kórházban vért vettek az ittasság igazolásához.
A helyszíni szemle nem okozott fennakadást, vagy torlódást a 86-os út forgalmában.
A 37 éves sofőr ellen eljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.Az eset szempontjából lehet jelentősége annak, hogy a baleset időpontjában viharos erejű szél fújt. A széllökések sebessége meghaladta a 70 km/órát, ami a menetirány szerinti bal oldalról érhette a Suzukit. Elképzelhető, hogy az ittas sofőr nem megfelelően reagált egy ilyen oldalirányú széllökésre.