Október 1-én, a reggeli órákban szállították be a mentők a 86 éves H.Gy-nét a Szent Borbála Kórházba. Balogh Márta sajtóreferens a Kisalföldnek annyit mondott, hogy a traumatológiai osztályon halt meg keddi napon az idős asszony. A halál okát majd a hatósági boncolást követően lehet megtudni a rendőrorvostól.
A szomszédok a lapnak azt mondták, egy férfi az unokaöccsével támadta meg a tatabányai Mésztelepen, a Gyár utcában az idős asszonyt, szeneslapáttal verték agyon. Egyikük szerint ötezer forintért kellett meghalnia az asszonynak, támadói kábítószert akartak venni a pénzből.
A bíróság előzetesbe helyezte a két gyanúsítottat, emberölésért kell felelniük, amit anyagi haszonszerzés céljából követtek el védekezésre képtelen, idős sértett kárára. V.Gy. és V. K. részletes vallomást tettek: az egyikük rablásért, a másik emberölésért áll majd bíróság elé. Büntetési tételük 10-től 20 évig terjedő vagy akár életfogytig tartó fegyházbüntetés is lehet.