Szentgotthárdon egyelőre nem kérnek az új törvényből

A vasi kisvárosban arról is döntöttek a képviselők, ha a pénzügyi lehetőségeik lehetővé teszik, sebességmérő trafiboxokat telepítenek több útszakaszra.

Ülésezett a szentgotthárdi önkormányzat, ahol több fontos helyi ügyben is döntöttek a képviselők. A testület egyebek mellett a közlekedési helyzetet értékelte, áttekintette a város vagyongazdálkodását, és döntött arról is, hogy egyelőre nem élnek a helyi önazonosság védelméről szóló új törvény adta lehetőségekkel - derült ki a város honlapjáról.

116 milliót költöttek útfelújításra, jönnek a trafiboxok (ha lesz pénz)

A város közúthálózatának gerincét a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő utak alkotják. Az önkormányzat idén eddig 116 millió forintot fordított saját és pályázati forrásból útfelújításokra, burkolatjavításra és támfalépítésre.

Pályázati támogatásból megvalósult a Haris vasúti megállóhelynél az új gyalogosátkelő és a Felsőliget utcáig vezető, mintegy 450 méteres gyalogút is. A testület forgalmi rend változásokról is döntött, valamint arról, hogy ha a pénzügyi helyzet engedi, sebességmérő trafiboxokat helyeznek ki a leginkább problémás útszakaszokra.

Az ülésen a temetők fenntartásával és fejlesztésével is foglalkoztak. A SZET Szentgotthárdi Kft. összesen közel hét hektárnyi területet gondoz – a központi temető mellett hat városrészi és a zsidó temetőt is. Az önkormányzat elfogadta a temetőfejlesztési tervet, és néhány díjtételt megemeltek.

Szociális szféra: a legnagyobb kihívás a szakképzett munkaerő biztosítása

A szociális intézmények – a Városi Gondozási Központ, a Család- és Gyermekjóléti Központ és a Tótágas Bölcsőde – éves szakmai beszámolóját is megtárgyalták. A legnagyobb kihívás továbbra is a szakképzett munkaerő biztosítása, ugyanakkor a képviselők elismeréssel szóltak az intézmények munkájáról.

Egyelőre nem kérnek az új törvényből

A testület a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény kapcsán úgy döntött: Szentgotthárd egyelőre nem kíván élni a jogszabály által biztosított eszközökkel. A július 1-jén hatályba lépett törvény lehetőséget ad az önkormányzatoknak arra, hogy rendeletekkel korlátozzák a betelepülést és az ingatlanvásárlást, illetve elővásárlási jogot biztosítsanak a helyieknek – a szentgotthárdi képviselők azonban egyelőre nem tartották szükségesnek e jogok gyakorlását.

A Szentgotthárdi Civil Fórum kérelmére a testület 100 ezer forint támogatást szavazott meg az „Év Szentgotthárdi Civil Szervezet Díj” odaítélésére, amely 2026-tól már hivatalos városi kitüntetés lesz.

A város egyébként komoly energia-megtakarítást is elért: az önkormányzati intézmények energiafelhasználása több mint 30 százalékkal csökkent a 2021/2022-es fűtési szezonhoz képest.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet