Szerbiában sem mentek sokra az élelmiszer-árstoppal

Áprilisban ott is választások lesznek.

Az RTL szerint a szerb kormány november utolsó napján jelentette be, hogy az infláció megfékezése érdekében 60 napra korlátozza a kristálycukor, a 2,8 százalék zsírtartalmú UHT-tej, a napraforgóolaj, a T-400-as típusú liszt, valamint a sertéscomb árát. A kormánydöntés értelmében ezeknek az élelmiszereknek az ára nem haladhatja meg a november 15-i szintet.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Ezen felül azt is megszabták, hogy az üzletekbe kerülő termékek mennyisége nem lehet kisebb, mint az előző évben leszállított áru átlaga. Ha pedig valaki megszegi a szabályokat, komoly pénzbüntetést (háromszázezertől hatmillió forintig), illetve 6-12 hónapig tartó tevékenységtől való eltiltást kaphat.

Sok hatása azonban nem volt a szabályozásnak, ugyanis minden kereskedőnek a saját, november 15-én érvényes árazását kellett hogy érvényesítse december első napjától. Tehát nincs érvényben egységes ár az öt alapvető élelmiszerre, és még maximális árat sem szabtak meg.

Több közgazdász viszont arra is felhívta a figyelmet, hogy az árbefagyasztás miatti bevételkiesést a termelők kompenzálni fogják, úgy, hogy azokat a termékeket drágítják, amelyek kívül esnek a szabályozáson. Az eredeti kormányhatározat nem maradt sokáig érvényben, néhány nappal a megjelenése után módosítottak a rendeleten – idézi a 168ora.hu.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság