Az Összefogás Kőszegért Egyesület kezdeményezte, és most meg is valósult, hogy a kőszegiek (és az ide érkező turisták) is szerelemlakatolhassanak, mint ahogyan annyi más városban. A Várjátszó térhez kell fáradni a kiadós lakatoláshoz.
Az első lakatot négy Kőszegi fiatal, Maszlov Dorisz, Maszlov Rebeka, Neválovits Regina és Fehér Olivér helyezte el, a kulcsát pedig megőrzésre átadták Kőszeg polgármesterének, Huber Lászlónak.
Megannyi boldogságot mindenkinek, akár lakatol, akár nem!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!