Jött a vonat, piros volt a fénysorompó.
A szerencsének köszönhetően nem történt személyi sérülés tegnap, Sárváron a Szombathelyi úti vasúti átjáróban – írja összefoglalójában a rendőrség.
Egy sárvári férfi közlekedett gépkocsijával a Sársziget utca felől a 88-as számú főút irányába. Haladása során a biztosított vasúti átjáró tilos fényjelzése ellenére a sínekre hajtott gépkocsijával és a biztosítóberendezés csapórúdját letörte.
Mint írják, az eset során személyi sérülés nem történt, de a figyelmetlen sofőrrel szemben büntetőeljárás indult.
(Címlapképünk illusztráció.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!