A sértett még áprilisban vásárolt egy autót, amit a kertjéhez közel, a vádlott lakása előtt állított le az utcán. Másnap este a vádlott betörte az autó első szélvédőjét, a jobb első sárvédőjét és az ajtajait végig karcolta, a gumiabroncsát kivágta, visszapillantó tükreit letörte, valamint jobb hátsó lámpáját is betörte:
magyarán csúnyán elintézte a frissen vásárolt autót.
Másnap a tulajdonos megjelent az autónál, amikor látta, hogy azt megrongálták. Az emeleti lakásából éppen kinéző vádlottat megkérdezte, hogy tudja-e, hogy ki verte szét az autóját, aki ekkor oda kiáltotta a sértettnek, hogy:
mindjárt lemegyek, és nem csak a kocsidat töröm szét, hanem téged is!
Ezután a vádlott a lakásából a gépkocsihoz ment, majd egy bottal a sértett gépjárműjének hátsó szélvédőjét, valamint mindkét fényszóróját is kitörte.
Az elkövető garázdaság és rongálás vétsége miatt lesz így felelősségre vonva.