Szijjártó: Fehéroroszország ügyében Magyarország a lengyel álláspontot támogatja

Akik azt mondják, meg kell ismételni az elnökválasztást.

A visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, "mi is a lengyel álláspontot támogatjuk" Fehéroroszország esetében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szombaton azt mondta, hogy Fehéroroszországban - nemzetközi megfigyelők részvételével - meg kell ismételni az elnökválasztást.

Minszk az elnökválasztás után
Wall Street Journal

Szijjártó Péter azt írta: "minden túlzás nélkül égnek a vonalak miniszterelnöki és külügyminiszteri szinten is a minszki fejlemények kapcsán".

Emlékeztetett: hétfő reggel a három balti külügyminiszterrel, Edgars Rinkevics lett, Urmas Reinsalu észt és Linas Linkevicius litván tárcavezetővel beszélt, majd egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel tárgyalt telefonon.

Szijjártó Péter kiemelte: a visegrádi összefogás ereje és fontossága most is megmutatkozik, "mi is a lengyel álláspontot támogatjuk", különös tekintettel a Fehéroroszországban élő jelentős nagyságú lengyel nemzeti közösségre.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek