Szijjártó Péter Illés Bélával szelfizett

A külgazdasági és külügyminiszter Szombathelyen járt, megnézte a fiát és kupákat is átadott.

Nem Lázár János Lázár megígérte Szombathelyen, három éven belül megépülnek a kőszegi és körmendi gyorsforgalmi utak 2025. June 13. 18:24 volt az egyetlen politikus a Fidesz részéről, aki a hétvégén Szombathelyen járt.

A külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter ugyanis ott volt az Illés Akadémián, amely a Haladás legendás labdarúgójáról, Kulcsár Ferencről elnevezett utánpótlás tornának adott otthont.

Halmai Gábor, Szijjártó Péter és Illés Béla az akadémia udvarán 2025-ben
Illés Akadémia Facebook oldala

Szijjártó részben érintett is volt, hiszen a Honvédban futballozó fiát jött el megnézni (a kispestiek a hetedik helyen zártak), de ha már ott volt, egyrészt szelfizett egyet az Illés Akadémia vezetőivel, másrészt a díjátadóból is kivette a részét, többek között az Illés Sport Alapítvány kuratóriumi elnöke, Halmai Gábor és az Illés Akadémia alapító igazgatója, Illés Béla mellett.

Az U11-es tornán egyébként a győztes az osztrák Strum Graz lett, megelőzve az Újpestet, a házigazda szombathelyiek a 10. helyen zártak.

Szijjártó díjakat is átadott
Illés Akadémia Facebook oldala

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport